Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 1. szám - Dr. Ruhmann Jenő: Jellemnevelés a középiskolában
Dr. Ruhmann Jenő: Jellemnevelés a középiskolában. 20 bevalló gyermek éppen őszinteségéért s ezt ki is kell emelni a büntetés alkalmával — enyhébben bűnhődjék, mintha hazudozással igyekezett volna könnyíteni magán. Az igazmondásra s a hazugság megvetésére az erkölcsi tanításnál is jobban nevel a példaadás. A nevelőknek, szülőknek és hivatásos pedagógusoknak tehát tisztában kell lenniök azzal, hogy hiába kívánják meg gyermeküktől, illetőleg növendéküktől az igazmondást, ha a gyermek rájön, hogy az ő szavukat sem lehet mindig készpénznek venni. Hogy tekintsen a gyermek szüleire, akiket Isten után legjobban kell tisztelnie, ha észreveszi, hogy ha bajba kerülnek, ők is csak úgy igyekeznek segíteni magukon, hogy nem mondanak igazat? Sajnos, arra is elég esetet látunk, hogy a szülők maguk oktatják ki gyermekeiket, hogyan vágják ki magukat hazugsággal, ha valami kellemetlenség fenyegeti őket az iskolában vagy az életben. Nem gondolják meg, hogy ezzel megrendítik gyermeküknek az igazságba vetett hitét, s aláásnak nála minden erkölcsi tekintélyt. Ha a hazugságot megbecstelenítő bűnnek bélyegezzük meg, s minden erővel üldözzük nevelési eljárásunkban, viszont ne mulasz- szuk el magasztalni a gyermek és tanuló előtt az igazmondás erényét. Dicsérettel és elismeréssel kell jutalmaznunk növendékünket, valahányszor bátran bevallja az igazat, még akkor is, ha abból káros következmények háramlanak rá, s általában hangoztatnunk kell, hogy bízunk benne, mert igazat szokott mondani. Rendkívüli nevelő ereje van annak, ha a gyermek látja, hogy komolyan veszik, s úgy bánnak vele, mint felnőttel. Ez megerősíti benne a jó szándékot, s növeli önérzetét. És itt szólnunk kell a jellem amaz alkotó eleméről, amelyet szintén már kiskorában kell beleoltanunk a gyermekbe, hogy férfikorában dísze és értéke legyen. Ez a nemes jellemvonás az önérzet, vagyis saját erkölcsi értékének és emberi méltóságának ismerete, s tiltakozás becsületének minden megsértése ellen. Vannak gyermekek, akik szeretnek hízelegni s felettesüknek a kedvében járni, de csak azért, hogy ezzel valami előnyt biztosítsanak maguknak. Ne engedjük meggyökeresedni bennük az ilyen számításból való ravaszkodást, mert ez könnyen természetükké válik, s később már nehezen irtható ki belőlük. A gyenge önérzetü ifjúból megalázkodó, a mások kegyét kereső, meghunyászkodó természetű férfi lesz, ellentéte annak, amilyenné mi akarjuk formálni növendékünket. Azt pedig ne hozza fel az ilyen ifjú mentségéül senki, hogy a mindennapi élet számtalan példája szerint éppen a meghunyászkodó emberek boldogulnak napjainkban, mert a nevelést erkölcsi eszmények, nem pedig a gyakorlati érvényesülés szempontjából kell irányítanunk. Nem áll ellentétben az önérzettel az a jellemvonás, amelynek a növendék lelkében való kifejlesztése szülőknek és pedagógusoknak közös feladata. Ez pedig a szerénység. Nagyon sok gyermekben van meg a hajlam, különösen a kamaszkor idején, hogy mindenkinél különbnek képzeli magát, mindenkit fitymál, s mértéktelen igények
