Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 4. szám - Megjegyzések
180 Megjegyzések. télén örömmel töltötte el a magyar tanári rendet a legfőbb tanügyi hatóságnak nemrég kiadott intézkedése, amellyel elrendeli, hogy az egyes tanári testületek hivatalos értekezletek keretében vizsgálják meg azt, milyen úton- módon lehetne megszervezni, hathatós mozgalommá növelni az iskolában az idegenszerű nyelvhasználat ellen való küzdelmet.“ Ugyancsak lapunkban ismertette Zelenka Margit az egyes iskolákban már megkezdett munkát (1937. évf. 18—26. lap). Azóta Pintér Jenő budapesti tankerületi kir. főigazgató valóban megszervezte az iskolák munkáját, mert erre megbízást is kapott a Magyar Tudományos Akadémiától. Maga az Akadémia is hasznosnak vélte, hogy az iskolák minél erősebben részt vegyenek ebben a nemes munkában. Most a Magyar Szemle 1938. évi márciusi számában Papp István tollából megjelent cikk íratja velem e sorokat. Szinte sértődötten hangoztatja hogy Pintér Jenővel az élén „vezető szerepre“ jutott az iskola, Bár továbbá ezt írja : „Eszünk ágában sincs ennek jelentőségét elvitatni, vagy kisebbíteni“, mégis így folytatja : „Csak abban nem hiszünk, hogy az iskolán keresztül az életet annyira át lehet formálni, amennyire a nyelvművelők szeretnék.“ Hát ez is lehet felfogás dolga ; de bizonyos, hogy az iskola sokszor nevelt az életre, s az iskola útján sok minden jutott érvényre az életben. S ha nem éri el célját, a munkát mégis vállalnia kell. Mint ahogy a helyesírást is az iskola tanítja, a tudás sok más elemét is, s teszi ezt abban a reményben, hogy munkája eredményes lesz. Hogy mi adta Papp kezébe a tollat, megmondja ebben a mondatban : „nem is beszélve arról, hogy micsoda ferdeségek származhatnak abból, ha minden iskolamester felcsap nyelvművelőnek, s a maga esetleges szűkkeblű nyelvszabályait rákényszeríti a nyelv fejlődésére“. Van ebben némi igazság, bár mért kell éppen egy tanárnak „iskolamesterekről“ írnia, s ezzel kicsinylését mutatnia. Félreérti azonban az egész mozgalmat, s annak irányítását, akit ilyen félelem tölt el. Azok a közép- és középfokú iskolai tanárok, tanítók, akik Pintér Jenő körül csoportosulnak, ha nem is elismert nyelvtudósok, van viszont egy tagadhatatlan értékük : van hazafiságuk, van nyelvérzékük, s csak a helyes munkautat kívánják kijelölni. Ők is úgy fogják fel szerepüket, hogy közvetítők a tudomány és az élet között — amint azt Papp kívánja. Nem kívánnak törvényt alkotni, csak úgy munkálnak a törvények végrehajtásán, mint az állam törvényvégrehajtó szervei. A Magyar Nyelvvédő Könyv is ezt a célt szolgálja. Nem hiszem, hogy ebben bármilyen tudós lélek kivetni valót találhatna. Elvégre ha a „Pesti Hírlap“ kiadhatott ilyet, miért ne adhatna ki a magyar tanárság. Hiszen éppen ez a tömörülés akadályozza meg azt, hogy mindenki egyéni véleménye szerint uralkodjék. Talán fölösleges is hosszabban foglalkozni ezzel a cikkel, a cikk következetlenségeivel. De mégis fájdalmas, hogy az eszményi célkitűzésű, szép munkát éppen olyan tanár bírálgatja, akinek ezért a munkáért lelkesedni kellene. Budapest. Dr. Bánkúti Dezső. Március 15. niaryójára. A hazafias érzés, a nemzeti gondolat ápolásának egyik legismertebb eszköze időtlen-idők óta a hazafias ünnepek rendezése. A nemzeti tudat ébrentartására, a nemzeti erők sokasítására mindig nagy szükség volt, de a mainál nagyobb, aligha. Az, amit Arany János 1848-ban örök magyar sorsábrázolásként mondott, ma is a sajnos időszerűség nyomásával nehezedik ránk : Látom a reménynek vékony szálán tartott Villám-tündöklésű damokleszi kardot, Melynek átkos éle nyugatról s keletről Egy egész országon húzódik keresztül, S egy egész országnak áldozati nyája, Egy néptörzsök esik a bárdnak áldja. Mintha csak ma írta volna valamelyik bátor, reálitások után sóvárgó nagy magyarunk: Ezért kell, hogy különösen nagy erővel tudatosodjanak
