Protestáns Tanügyi Szemle, 1938

1938 / 3. szám - Dr. Csinády Gerő: Diószegi Sámuel nézetei a nevelésről

1 10

Dr. Csinádij Gero : Diószegi Sámuel nézetei a nevelésről.

menjetek és válasszatok magatoknak olyan élelem módját, amely eszetekhez és szívetekhez való. Miért lennétek a kifejtődzésre törekvő elméknek megfojtó gyilkosai?“ „Ti pedig, akikre néz az oskolákra való vigyázat, ne szenvedjétek el az alkalmatlan tanítókat. Az alkalmatosakat pedig necsak szeressétek és becsüljétek, hanem tartsátok tiszteletben.“ A jó tanítókat könnyű felismerni. Mert : „amint az emberi ábrázat a lélek belső érzéseinek csodálatos tükre szokott lenni, mindenkor ki lehet nézni a tanítója előtt álló tanítvány szeméből, micsoda állapotban vagyon ő az ő tanítójára és a tanulásra nézve és akármely oskolában maga a tanuló seregnek tekintete mindenkor olyan examen, amely mind a tanítóknak, mind a tanulóknak előmenetelekről bizonyos bizonyságot tészen“.

Diószegi megállapításai százharminc év távlatán keresztül ma is igazként hatnak, sőt az igazságuk talán még nagyobb ma, mint az ő idejében volt. Az otthon nevelése még inkább kiegészítésre szorul. A szülők kevésbbé érnek rá a gyermekkel való foglalkozásra, mint régebben. A hajszolt élet, a nyomorúság, sok gond alkalmatlanabbakká is teszi őket a nevelésre. Ä türelem alábbhagyott, pedig e nélkül nincs nevelés. A környezet hatása több veszélyt rejt magában. A puritán erkölcsi felfogást felváltó könnyelmű szellem, a rossz házasságok növekvő száma, az élet hajótöröttjeinek káros példája, az utca, mozi, színház megfertőzött élete gyermekeinket nagyobb mértékben veszi körül és befolyásolja, mint bármikor. Ezekkel összefügg a gyermeknevelés két alaphibája. Egyfelől a túlzott kedvezés, amely a gyermek hibájának nem javítását, hanem fedezését eredményezi, s így több kárt tesz, mint hasznot hoz. Másfelől a türelmetlenségen s így idegességen alapuló túlzott szigor, amely a gyermek elidegenítésére vezet, s a nevelésnek semmit sem használ.

Diószegi már látta azt, hogy a szülői ház egymagában nem elégséges a jó neveléshez, s még világosabban kifejezi azt a meggyőződését, hogy a szülők a tanításra éppen alkalmatlanok. Korunk igazolja ezt a nézetet. Hiszen az internátusok számának emelkedése s nevelői munkájuk előtérbe nyomulása ennek a következménye.

Az iskoláról vallott felfogása sem vesztett aktualitásából. Ma is valljuk, hogy nem az iskola nevel, hanem a tanító. Az iskola legfeljebb múltjával, tradícióival, kialakult nevelési rendszerével hat, de jórészt csak keretet ad a munkához. Az egyéniség nevel. A tanári lelkesedés munkakedv, hozzáértés, tapintat és tudatos, tervszerű eljárás. Ehhez pedig gondoktól mentes, hivatásuknak élő tanárokra van szükség. A hivatalnok tanár típusa, amely százharminc évvel ezelőtt már kísértett, ma ismertebb, mint valaha. Az adminisztráció fokozódása, a paragrafusok útvesztői, a patriarkális szellem hanyatlása, az ellenőrzés sokfélesége, a rangfokozatok kihangsúlyozása mind-mind elősegítik az iskola legnagyobb veszélyének, a hivatalnok-tanárnak kialakítását. Diószegi még a tanítvány szeméből óhajtja kiolvasni a tanár nevelői munkájának eredményét. Ma kísért a veszély, hogy más szempontok lehetnek döntők a „jó tanár“ megítélésénél. A leg-