Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 5. szám - Hazai irodalom
Hazai irodalom. 231 vette volna. Magának a haladó pedagógiának szellemével jött volna ellenkezészésbe, ha egyszerűen csak utána csinálja, amit másoktól látott. A haladó pedagógia egyik alapfeltétele éppen a milieu-ből való kiindulás, s miután a gyermek egyéniségének is a környezet a meghatározója, ebből következik, hogy a haladó pedagógiának mindig a helyi viszonyokból kell kiindulni. Nemesné munkája és könyve már azért is különbőz k a külföldi mintáktól, mert azok kisebb megkötöttséggel dolgozhatnak. Nemesné a magyar népiskolai tanterv erősen megszabott keretén belül, tehát bizonyos mértékben a statusquo fenntartásával akarta újításait megvalósítani. E statusquo-n belül akarja megmutatni az új iskola rendszerét, és mintegy minta gyanánt odaállítani annak gazdag lehetőségeit. Ezzi 1 a korlátozó adottsággal (állami tanmenet) szemben volt és van a Családi Iskolának egy jelszabadító adottsága is : a gyermekek szüleinek jobb helyzete, s ennek megfelelően a tanulók otthon szerzett nagyobb intelligenciája. Ez mégsem rontja Nemesné munkájának hitelét. Ő a haladó pedagógia álláspontján egészen nyugodtan mondhatja, hogy nincs olyan rendszer, melyben a tanító 30—35 gyermeknél többet tudna kellően vezetni, mert több tanuló mellett nem jöhet létre az az egyéni lelki viszony, mely nélkül az elemi iskola nevelői kötelességét nem teljesítheti. Ha a néptanító — ezt hiszi Nemesné — megismerkedik a Családi Iskola szellemével és módszeres eljárásával, ép oly színes életet tudna fakasztani a városi proletárság, a kisvárosi, tanyai és falusi gyermek életében ; mert a Családi Iskola oly életforma, mely közelebb áll a gyermek lényéhez, mint a régi. Ez igaz — elméletben, mert a lelki élet törvényei ugyanazok minden gyermekre nézve, de problematikus a gyakorlatban, mert az iskola nevelői testületé nem tud olyan könnyen alkalmazkodni a proletárszülők életnívójához, mint a jobbmódúakéhoz. A magyar tanítósághoz intézett progranimjában Nemesné nem beszél befejezettségről, lezártságról, várja az ellenmondást, a kritikát, és nem vindikálja magának az új nevelés tulajdonjogát. Valójában ez a vallomás jelenti az új nevelésnek a régivel szemben álló biztos kritériumát. A régi nevelés régen megállapított dogmák korlátái között akarta a gyermeket nevelni, az új nevelés nem régi megállapításokból indul ki, de az élő gyermekből, a gyermek lelkének adottságaiból s a környezetadta lehetőségekből, tehát nem tud és nem akar előre eredményeket bejósolni. Csak a munka természetes folyamatát akarja megállapítani, és az élettel való közvetlen kölcsönhatást. Nemesné nem foglalkozik az új nevelés elméletével, egyszerűen tudomásul veszi, hogy a lélektan legújabb eredményei igazolták az ő intuícióit. Egészen mégsem tudja az elméletet elkerülni, mikor ki akarja jelölni az ő iskolája helyét a többi új iskolák közt. Ügy gondolja, hogy az övét ugyanaz teszi jogossá, mint a többit : az iskola az európai civilizáció területén átalakulóban van, s ebből arra a következtetésekre jut, hogy a XIX. század iskolarendszere befejezte rendeltetését, s ezzel szemben megállapítja, hogy a XX. század iskolája viszont még nem érte el az iskola falait. Nyilvánvaló, hogy az alaptétel az okozatból indul ki az ok helyett. A civilizáció van átalakulóban, s ennek következménye, hogy a civilizációt építő vagy fenntartó iskola is átalakulóban van. De az intuíció mégis helyes, és az is bizonyos, hogy a régi iskolarendszer már nem felel meg, s ezért van szükség már évtizedek óta új kísérletekre, és az is tény, hogy a vajúdó újkor átfogó szelleme parancsolja életre egymástól függetlenül az új iskolákat. És az is bizonyos, hogy ez az átfogó szellem — ha kisebb mértékkel is — a régi iskolákat is befolyásolja. Arra a kérdésre, hogy melyek az új iskola alapelvei ? — Adolphe Ferriire-nek, az új iskola-mozgalomnak nagy teoretikusának szavaival felel Nemesné : „A cselekvő iskola elsősorban és általában a lélektan alkalmazása a nevelésben. Ennek az alkalmazott tudománynak, vagy ha úgy tetszik, művészetnek szülői egyrészt a társadalomtudomány, másrészt a fejlődés lélektana, mely az élőlények fejlődését tanulmányozza. A cselekvő iskola a fejlődéstannal egy- értelműleg a gyermeket mint egészet tekinti, amelynek minden része visszahat az egészre, és viszont minden, ami az egyéniséget érinti, visszahat az egyes
