Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 2. szám - Csanády Sándor: A nemzetek lelki alkata és szelleme az irodalomban
58 Csanádi/ Sándor: A nemzetek lelki alkata és szelleme az irodalomban. Értéket átvenni gyarapodást jelent; megtette és megteszi ezt bármelyik irodalom is. Ma azonban a mindenkor komoly veretű magyar irodalomnak idegen szellemű és súlytalan tartalmú felhígítása van folyamatban, melynek végzetes jelentősége csak akkor fog kitűnni, amikor már késő lesz. Tudományoskodó aláásása is fel-felrémlik, amikor olyan irányú munkák látnak napvilágot, melyekben ott lappang az a gondolat, hogy a magyar irodalom csak más nemzetek irodalmának a vetülete. Pedig ha a líra valóban fordítható műfaj volna, a magyar költészet a világirodalom legelején állna eredetiségben és értékben egyaránt. De a prózában is könnyen találunk nekünk kedvező mérlegeket. Balzac és Kemény Zsigmond összehasonlításánál is a magyar szellemóriás javára dőlne el a per. Kemény nemcsak aprólékos elemző, de micsoda fönséges perspektívában mutatja meg az isteni világtervbe beleszőtt kicsiny emberi sorsokat. Keményt a magyar sors, a magyar fájdalom tanította meg az egyetemes emberi lélek ismeretére. Az összehasonlító irodalomtörténeti munkálkodásnak nemcsak a gyökérvagdalás a célja, de a szálfakeresés is, mely itthon nőtt magyar talajból, magyar lélekből. Mélységesen megdöbbentő az az egyre terjedő, új felfogás is, hogy a hazafias érzés irodalmunknak régi, idejétmúlt maradványa, tehertétele, mely csak az óvodák dobogójára való nemzeti ünnepek alkalmával ; az irredenta költészetünk pedig csak zsinóros megjelenése egy múlt századbeli álomnak. Sőt hallunk olyan hangokat is, hogy a magyar irodalom csak a jelen századdal kezdődik, ami túl esik a századfordulón, az elavult, tisztán múzeális értékű gyűjtemény. Ugyanezek az emberek a Harmadik Birodalom irodalmi máglyáit az emberiség legnagyobb szégyenének tartják, amely máglyákon elégtek a német nép legnagyobb értékei. Nem történt semmi. Csak az ezer esztendei vívódás, belső emésztődés, sok vér és sok áldozat után egységessé és hatalmassá lett német nép lelkének mélységes megérzése védekezik. Védekezik az olyan idegen szellemmel szemben, melynek irodalmában lassanként a művészi érték fölé a betű hatalma izmosodik, s amely irodalmat irányítják valahonnan, és a szervezők mögé odasorakoznak a nagy álmodok is, a be nem avatottak is, meg az irodalmi kalózok is. Azonban ennek ellenére is azt mondjuk, hogy az irodalom nem hazafias vezércikk gyűjteménye, nem is prédikációk, vagy erkölcsi tételek kódexe, de nem is szociális problémák szócsöve, vagy forradalmi szirénák búgása. Nem. Ennél több. Egy népnek, így a magyar nemzet lelkének is megszentelt mani- fesztációja, sorsérzésének kinyilatkozása ; hitének, küzdelmeinek,
