Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 10. szám - Dr. Harsányi István: Tanárok szelekciója
Dr. Harsdnyi István: Tanárok szelekciója. 443 dákra hivatkoznom. Csaknem minden tanári karban akad úgyis egy-két ballaszt, akitől szeretne már szabadulni mindenki, de nem lehet. Az apák megették az egrest, s a fiák foga vásik belé. Megválasztatott, többé nem lehet eltávolítani a testületből, legfeljebb fegyelmi úton. Erre pedig, tudjuk a gyakorlatból, csak a legsötétebb esetekben, vagy akkor sem mindig kerül sor. A hivatalnoknak (nem jó tisztviselőnek !) is rossz, csak címében, foglalkozásában, nem pedig hivatásában ,,tanár“-torzszülött pedig nem egyszer haláláig, 35. szolgálati évének betöltéséig vagy 65. életévéig tanárkodik tovább a református magyar nevelésügy nagyobb dicsőségére. Működési bizonyítványok, ajánlólevelek. Feltétlenül szükséges azonban az is, hogy az iskolaváltoztatáskor s egyáltalában kiadott működési bizonyítványokat az illetékes igazgatók, elöljárók a legkényesebb felelősségtudattal, a legőszintébb lelkiismerettel állítsák ki. A valóságot kell tartalmaznia mindenféle működési bizonyítványnak és informáló-, ajánlólevélnek. Csakis az igazság reális talaján indulhatunk el bizonyos hibák, gyöngeségek eredményes orvoslásának az útján. Egyébként sötétben tapogatózunk. Milyen végtelenül leverő érzés, mikor kénytelen az ember rádöbbenni arra, hogy felelős helyen ülő és nem egyszer szinte uralkodó emberek írásaiból sem lehet megismerni a föltétlenül tudni óhajtott igazságot. Ezen a területen, sajnos, sokszor találkozunk a szükségesnél jóval rugalmasabb lelkiismeretű- séggel. A valakitől szabadulniakarás nem egyszer középszerű, sőt annál is gyengébbnek bizonyult egyénekről kalandosan hazug dicséretek leírásába ránt bele embereket. A hetedkézből való „protezsálás“ erkölcstelensége pedig, sajnos, hathatósan nosztrifikált eszköze az érték nélküli érvényesülésnek. Mindenki jól gondolja meg, hogy milyen működési bizonyítványt vagy ajánlólevelet ír valamelyik tanár mellett, s mindenkor egész mellel álljon ki a következmények vállalása idején, s teljes súllyal érezze azt a felelősséget, amit tőle joggal megkíván a magyar nevelés, a magyar jövő ügye. Igaz, valakiről rosszat írni nehéz feladat. De ilyenkor inkább semmit, mint önellentmondásba keverő, hazug, felelőtlen magasztalást. Ezzel tartozunk annak az ügynek, amelynek szolgálatát vállaltuk. Utánpótlás. A szelekció legelemibb előfeltétele az, hogy legyen kik közül válogatni. S talán éppen itt ragadhatjuk meg kérdésünket gyökerében. Eredményes kiválogatást nem lehet akkor kezdeni, amikor már valóban szükség van egy emberre, valakinek a pótlására. Az egyetemekről és tanárképzőintézetekből tervszerűtlenül kibocsátott fiatalemberek között nem mindig lehet megtalálni azt a nevelőt, akire egy iskolának, a magyar református nevelésügynek éppen szüksége volna. Ezért nagyon fontos feladata minden tanári karnak, minden egyes tanárnak az utódnevelés. A tanári pályára mindenképpen alkalmasnak, lelki-testi adottságainál fogva legrátermettebbnek látszó középiskolás ifjaknak e pályára való irányításával kell meg
