Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 9. szám - Nagy Miklós: Iskolapolitikai feladataink
Nagy Miklós : Iskolapolitikai feladataink. ;í43 18. A felügyelők : a) A főfelügyelő által kitűzött programra szerint gyakorolják a közvetlen felügyeletet, ellenőrzést és irányítást a gondjaikra bízott közép-, középfokú- és szakiskoláknál. Ebből a célból minden esztendőben meglátogatják iskoláikat. Látogatásuk ideje legalább annyi félnap, ahány osztály van a meglátogatott iskolában. Minden tanárt mindenik szaktárgyában és minden osztályt legalább egyszer meglátogatnak; felülvizsgálják a tanulmányi naplókat, tanmeneteket, a tanmenetek megtartását, a szertárakat és gyűjteményeket, az ifjúsági egyesületeket. Megvizsgálják az iskolaépületet, elhelyezését, tisztántartását, bútorait, felszerelését. A jegyzőkönyvekből betekintést szereznek az iskola belső életére. Ellenőrzik a tanulókra vonatkozó összes iratokat. Ellenőrzik a tanítás és nevelés munkáját s ennek tökéletesítése érdekében útbaigazításokat, tanácsokat adnak, szükség esetén mintatanításokat tartanak, vagy egyes tanárokat idegen iskolához is óralátogatásra kirendelnek. A tanári munkát az igazgatóval együtt minősítik, és a minősítési lapokat az iskolafelügyelőség bizalmas irattárában felfektetik. Látogatásaikról jegyzőkönyvet készítenek, s a jegyzőkönyvet az iskolaév befejezéséig a főfelügyelő rendelkezésére bocsátják. b) iskolalátogatásra szükséges idejükön kívül végzik a főfelügyelő által részükre kijelölt irodai munkát és minden tekintetben segítségére vannak a főfelügyelőnek feladata ellátásában. c) A budapesti felügyelő tanügyi referense a dunántúli és a tiszáninneni egyházkerületeknek, s ebben a minőségében ugyanazt az ügykört látja el, amit a főfelügyelő a dunamelléki egyházkerületben a 17. h) pont szerint. d) A debreceni felügyelő vezetője az iskolafelügyelőség debreceni kirendeltségének, s ebben a minőségében, mint a főfelügyelő helyettese ellátja a főfelügyelő 17. j) pont alatt körülírt ügykörét a tiszántúli egyházkerület iskoláira vonatkozólag. Tanügyi referense a tiszántúli egyházkerületnek, s ebben a minőségében ugyanazt a feladatot teljesíti a tiszántúli egyházkerületnél, mint a főfelügyelő a 17. h) pont szerint a dunamellékinél. 19. A főfelügyelő és a felügyelők személyes, fegyelmi felelősséggel tartoznak a gondjaikra bízott iskolák ügyeire vonatkozó jelentések hűségéért, őszinteségéért és igazságáért. Működésüket a konventi ülés, a konventi elnökség és az egyetemes tanügyi bizottság a szükség szerint időnként ellenőriztetheti. 20. A tanítófelügyelők közül 2 a budapesti, 2 a debreceni felügyelőségnél teljesít szolgálatot. Részükre a főfelügyelő jelöli ki azokat a körzeteket, amelyeknek iskoláit minden három évben legalább egyszer kötelesek meglátogatni. Az évi látogatás programmját maguk állítják össze, de jóváhagyásra a főfelügyelő elé terjesztik, akinek kívánságait kötelesek tekintetbe venni. Iskolalátogatásaiknál azok a szempontok irányadók, amelyeket a 18. a) pont határoz