Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 9. szám - Nagy Miklós: Iskolapolitikai feladataink

Nagy Miklós : Iskolapolitikai feladataink. 339 6. Az elnökséget a lelkészi és világi elnök egymásközti meg­egyezés alapján felváltva gyakorolják. A bizottság előadói és jegy­zője az iskolafelügyelőség által kiküldött tagok, akiket ezzel az iskolafelügyelőség vezetője bíz meg. 7. Az egyetemes tanügyi bizottság évenként kétszer gyűlésezik az elnökség által meghatározott helyen és időben. Az őszi gyűlés tárgysorozatán szerepelnek az összes református iskolák mindenféle jelentései az elmúlt iskolai évről, amelyekre vonatkozólag az egye­temes tanügyi bizottság szerkeszti meg a konventi ülés elé kerülő határozati javaslatokat, a tavaszi gyűlés pedig megállapítja azokat az irányelveket, amelyek szerint a konventi ülés jóváhagyása esetén a református iskolák és az egyetemes iskolafelügyelőség a következő évben eljárni kötelesek. 8. Az ülésen megjelenő tagok az egyetemes iskolafelügyelőség pénztárából egy-egy ülés egész tartamára 40—40 P megjelenési díjat és útiköltségmegtérítést kapnak. A gyűlés helyén lakó tagok csak 25 P megjelenési díjat vehetnek fel. 9. A gyűlési meghívót a bizottság elnöksége bocsátja ki s szét­küldéséről az egyetemes iskolafelügyelőség gondoskodik. A jegyző­könyvet a bizottság jegyzője állítja össze s az iskolafelügyelőség nyomtattatja ki. 10. Az egyetemes iskolafelügyelőség áll 1 főfelügyelőből, 2 fel­ügyelőből, 4 tanítófelügyelőből, í gazdasági hivatalnokból, 2 gép­íróból és 2 szegődményes szolgából. Ezt a teljes személyzetet a kon­venti ülés csak a szükséghez képest és a rendelkezésre álló fedezet arányában állítja be. Ugyancsak a konventi ülés dönt az iskolai missziói lelkészeknek az iskolafelügyelőség státusába leendő beosz­tásáról. 11. Az egyetemes iskolafelügyelőség székhelye Budapest. A kon­venti ülés az iskolafelügyelőségből kirendeltséget állít fel Debrecenben. A debreceni kirendeltségnél 1 felügyelő, 2 tanítófelügyelő, 1 gépíró és 1 szegődményes szolga teljesít szolgálatot. 12. A főfelügyelőt a konventi ülés titkos szavazással végleges minőségűnek választja azok közül a középiskolai és képzőintézeti igazgatók közül, akik igazgatói minőségben legalább négy évig szol­gáltak vagy olyan kiváló pedagógusok közül, akik a református tanügy szolgálatában elismert érdemeket szereztek. Választás előtt a konventi iroda, illetve megszervezése után az iskolafelügyelőség minden közép-, középfokú- és szakiskolához a működő rendes és helyettes tanárok létszámával egyenlő számú nyomtatott lapot küld a választásra jogosultak névsorával. Minden tanár öt név aláhúzásával teszi meg a maga javaslatát s a zárt borítékban átvett szavazatokat az igazgatók közös, lepecsételt borítékban küldik fel a konventi elnökségnek. A konvent szavazatszedő bizottsága bontja fel a lepecsételt borítékokat és számlálja össze a leadott szavaza­tokat. A konventi ülés az öt legtöbb szavazatot kapott választásra jogosult közül szabadon választja meg a főfelügyelőt. í*

Next

/
Thumbnails
Contents