Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 7. szám - Dr. Zombor Zoltán: Az experimentális lélektan szerepe az elméleti pedagógia kialakulásában

Zornbor Z.: Az experimentális lélektan szerepe a pedagógia kialakulásában. 313

Ezzel felismertük a korszerű, vagy még inkább : a jó iskolai nevelésnek — legalábbis honunkban és magyar nézőpontból — legfontosabb feltételét. Megállapításainkat így foglalhatjuk össze :

1. A korszerűség nagyon általános és nemzetenként változó értelmű fogalom.

2. A nevelési elvek közül azoknak, melyek a nevelési gyakorlatra vonatkoznak, a mai lélektan által igazoltaknak kell lenniök.

3. Nekünk, magyar tanárságnak, kik egy sajátos magyar kultúra őrzői vagyunk, az elvek közt bizonyos hierarchiát kell felismernünk, melynek élén a nevelési cél elvei állanak, s ezek elsősorban bölcseleti elvek.

4. Ezeknek alárendelten kell alkalmaznunk korszerűnek elismert módszeres elveinket, melyek viszont jobbára lélektani alapozásúak.

Azt hiszem, ezzel biztosítjuk legjobban egyrészt történelmi kultúránk fennmaradását, másrészt a reformtörekvéseket úgy állíthatjuk az eszményi fejlődés szolgálatába. Mindaddig, míg e két tényező — a kontinuitásra törekvés és a reformvágy — nem csap szélsőségekbe, tehát fogvicsorgató konzervativizmusba, illetőleg öncélú íőrradalmiságba : nincs okunk szégyenkezni akár a legmodernebb külföldi rendszerrel szemben sem.

Debrecen. zágoni Barra György.

Az experimentális lélektan szerepe az elméleti pedagógia kialakulásában.

A neveléstudomány történeti evolúciójában a XVII. és XVIII. század táján folytonosan erősödő törekvéseket találunk a nevelés nagy elmélkedőinél és mestereinél arra, hogy egyrészt intuícióik alapján megtalált elveiket, másrészt nevelés közben szerzett pedagógiai tapasztalataikat tudományos rendszerbe foglalják.

Ezek a törekvések azonban — mint tudjuk — nem jártak a kívánt eredménnyel, s Herbartnak kellett jönnie kimondani, hogy a pedagógia mint tudomány a gyakorlati filozófiától (etika) és pszi- hológiától függ,1 s rámutatni arra, hogy a rendszeralkotás előtt elsősorban a segédtudományok kérdése tisztázandó.

Herbart tehát (bár más igen fontos segédtudományokat hagy figyelmen kívül) már felismeri a lélektan nagy pedagógiai jelentőségét, s neveléstudományi rendszerét — az etikán kívül — valóban erre is építi. Az ő — Hume és Hartley irányzatában gyökerező — asszociációs lélektana és erre épített pedagógiája azonban (mely a XIX. század második felében James Mill, John St. Mill és Bain „klasszikus“ asszo1 Johann Friedrich Herbart: Umriss pädagogischer Vorlesungen. Leipzig (Reclam) 2. §. S. 7.