Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 7. szám - Szele Miklós: A mai valláspedagógia főbb meglátásai
300 Szele Miklós : A mai valláspedagógia főbb meglátásai. Istennek tetsző élete. Nem igaz ! Ezek elsődleges kinyilatkoztatásai annak az isteni Életnek, mely Krisztus gyülekezetében cirkulál, s mely az én halott lelkemet s az én növendékeim halott lelkét is megeleveníteni rendeltetett. De tisztán etikai összefoglalásokat sem lehet a vallástanítás folyamában csakúgy „megélni“ ; pl. igazság, békesség, Szentlélek által való öröm (Róm. 14, 17), szelídség, alázatosság (Máté 11, 29), a Lélek gyümölcsei (Gál. 5, 22) stb., — ezekben részesedhetik a vallástanító kegyelemből, hit által, de — a vallásórán ezek mutogatására nem sok alkalma van, ott első kötelessége a rábízott szent anyag feldolgozása s a rend és fegyelem fenntartása.11 Az értelmetlenségig menő elszubjektiválódás és elpszichologizáló- dás veszélyének tetőpontján hangzott fel a sokoldalú tudós teológus Emil Pfennigsdorf bonni professzor intő szava,11 12 mely szerint a keresztyén vallástanításnak, mint evangéliumhirdetésnek elveit és módszerét nem az általános és szubjektív „vallásosságából, hanem magából az Evangéliumból, annak benső természetéből kell levezetni. Az Evangélium pedig „Istennek az emberhez intézett legfőbb és utolsó üzenete“. Az Evangélium középpontjában tehát a legnagyobb Objektivum, a legmegdöbbentőbb Valóság : az élő Isten áll. Ő maga jelentette ki magát az embernek, mert az embertől Istenhez út nem vezet. Ez a kijelentés pedig egy üdvtörténetben ment végbe, olyan tényekben és szavakban, melyek egy embernek sem juthattak volna maguktól eszébe. Az evangéliumot, mint Isten üzenetét, nem lehet egyetlenegy emberi lélekből sem „kihozni“, hanem azt hirdetni, tudtul adni és tudomásul venni kell. A tanítás tehát hozzátartozik az Evangélium lényegéhez épúgy, mint a hallás és az alázatos befogadás. Innen a „tan“ és a „tanítás“ fontosságának állandó hangsúlyozása az egész Szentíráson keresztül. A törvény „tanítás“, „Isten tanítása“ (tórath—Elóhim). A zsoltár szerint maga Isten tanítja az embereket az ő törvényére (Zsolt. 94, 12). Jézus tanított, az apostolokra a tanítás feladatát ruházta, akik aztán tanítottak is élőszóval és írásban (levelek). És ebből a tanításból indult ki és ebből él ma is a keresztyénség. „Az a gondolat, hogy esetleg tanítás és hirdetés 11 Fendt, i. m. 56. 1. Megjegyezzük még, hogy ha valaki azt az ellenvetést tenné e kifejtésünkkel szemben : hát igen, nem lehet életünkkel bemutatni a növendékeknek azt a hitet, amit hiszünk (tides, quae creditur), ellenben lehet és kell azt, amivel hiszünk (tides, qua creditur), -—■ erre válaszunk ez : szó sem lehet róla. Mert a hit a lélek legmélyén elrejtett kincs, amit csak Isten lát. Sokszor még magam sem tudok róla (Zsolt. 19, 13. 139, 23—24. Fii. 2, 12 b). Sokszor alig a tudatba emelkedő csiraképpen van csak meg (Mk. 9, 24. Luk. 17, 5—6), s mikor azt hiszem : hitem van, Isten előtt nincs (Máté 7, 21—-23). „Mutasd meg hitedet nekem cselekedeteidből“ (Jak. 2, 18). Titusnak is (1. f.) a „jócselekedetekben“ kell példát mutatnia. Ezeket mutassa meg a vallástanító növendékeinek, amennyi alkalma csak adódik rá : segítsen, bocsásson meg, szeresse őket stb. 12 Wie lehren wir Evangelium? Ein Methodenbuch auf psycholog. Grundlage. 2-te Aufl. Leipzig—-Erlangen. 1925.
