Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 7. szám - Szele Miklós: A mai valláspedagógia főbb meglátásai
296 Szele Miklós: A mai valldspedagógia főbb meglátásai. Én parancsoltam nektek (szándékos n.); és íme Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (funkcionális n.).“8 4. Az anyag elsőbbsége a módszer íelett. Már érintettük (1. p. végén), hogy az a lényegbevágó különbség van a vallástanítás és minden világi pedagógia közt, hogy a világi pedagógia minden fajtája világbeli (immanens) célok szolgálatában áll, míg a vallástanítás célja transzcendens, t. i. az embert a világ fölébe emelő igazi „egyháztagság“-ra való eljuttatás. Ennek a lényegbevágó különbségnek a kisugárzása egyfelől az, hogy a vallástanításnak — noha a világi pedagógia minden módszerének a használhatóságát fontolóra veszi a maga szempontjából — sok tekintetben egészen más kell hogy legyen a módszere, mint a világi pedagógiának ; másfelől pedig az, hogy — éppen ezért — a valláspedagógia célkitűzése és módszeres eljárása a világi pedagógia mértékeivel nem mérhető. Még világosabbá lesz a különbség a világi és a valláspedagógia közt abban az elvben, amit így nevezhetünk : az anyag föltétien elsőbbsége a módszer felett. A módszereskedés mai lázas korszakában különös élességgel kívánjuk hangsúlyozni ezt. Ez az elv abból az egyszerű tényből következik, hogy a vallástanítás anyaga („szubsztanciája“,) isteni, szent anyag, „nem e világból való“, „egészen más“, mint a legértékesebb profán-pedagógiai anyagok; ezzel szemben a módszer itt is (csakúgy, mint a vallástanító személyisége) emberi, tehát gyarló és bűnös. Láttuk, hogy a vallástanítás feladata annak előterjesztése és magyarázata, amit a kegyelmes Isten cselekszik Krisztus által és a Szentlélek által a gyülekezetben a gyülekezet élő tagjainak üdvösségéért. El kell mondania a vallástanítónak, mit cselekedett Isten örök idők előtt, mint eleveelrendelő Isten, és a történeti múltban, mint testté lett Ige, továbbá hogy mit cselekszik és fog cselekedni a jelenben és a jövőben, mint önmagát a hívők életében aktualizáló Szentlélek- isten. Fel kell világosítania a gyermeket arról, hogy mit kapott a keresztségben, mit vár Isten tőle a jelenben, s mit szabad remélnie a jövőben. Ennek elmondása pedig nem más, mint az élő Isten Igéjének a hirdetése. Ha ezt az Igét a maga ténylegességében és tisztaságában hirdeti a vallástanító tanítványai előtt, meghamisítás, meg- toldás és elhagyás nélkül9 (Jelenések 22, 18—19), akkor jó munkát 8 Az 1—-3. pontban elmondottak azon a feltevésen nyugosznak, hogy ahol a konkrét esetben vallástanítás folyik, ott Krisztus egyháza valóban van. Van, mint élő valóság s nem mint tradíció vagy dogma. Ahol egyház nincs vagy az egyháznak csak a torzképe vagy árnyéka van meg : ott az elmondottak természetesen a levegőben lógnak. Az egyház belső hanyatlásának jelenségei Isten nevelő munkáját akadályozzák. Ha igaz, hogy a jó vallástanításon múlik az egyház lelki megújhodása : még igazabb, hogy az egyház lelki megújhodása előfeltétele a sikeres vallástanításnak ! 9 Meghamisítás pl. az, ha a vallástanító a bibliai történeteket az érthetőség vagy élvezhetőség kedvéért, a modernizálás, megjelenítés, élettel-meg-
