Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 6. szám - Kun Sándor: Az iskolai év megnyitása és bezárása

Kun Sándor : Az iskolai év megnyitása és bezárása. 277 6. Az Öregdiákszövetség elnöke átadja a szövetség vándordíját a „legjobb“ osztálynak és az öregdiákok pályadíját a nyertesnek. 7. Az igazgató a jutalmakat kiosztja. Először az osztályelsök lépnek elő, aztán a jó tanulók, majd a legjobb eredményt elért tornászok. Az igazgató minden kitüntetettel kezet fog. 8. Egyes intézetek a torna-, szépírási, helyesírási, gyorsírási ver­senyek díjait, valamint az önképzőköri pályadíjakat is ekkor osztják ki. 9. Az igazgató kiosztja a jeles tanulók bizonyítványait kézfogás kíséretében. 10. A VIII. osztály ünnepélyes búcsúja az igazgatótól és a tanári kartól. 11. A VIII. osztály zászlótartói buzdító szavak kiséretében át­adják az iskola zászlaját a VII. osztálynak. 12. A szülők közül valaki megköszöni a tanári testület munkáját. 13. A fenntartó testület, illetőleg igazgatótanács részéről elhangzó zárószavak. 14. Himnusz. Ha a hivatalos rész az iskola dísz- vagy tornatermében játszódik le, akkor egyéb ének-zeneszámok, szavalatok is szerepelnek a mű­soron az év termésének javából. 15. Ünnepély után az osztályfőnökök a tantermekben kiosztják a tanulmányi értesítőket. Néhány iskola a Diákszövetség közgyűlésével kapcsolatosan tartja az évzárót, s magukat az öregdiákokat is aktíve belevonja az ünnepély keretébe. Más intézetek nagy társadalmi eseménnyé szélesítik ki a záróünnepélyt, mégpedig úgy, hogy egy városban két-három testvériskola közös záróünnepélyt tart tornavizsgával vagy ének- és zenekar nyilvános vizsgálatával egybekötve, esetleg délelőtti és délutáni, teljes napi programmal. Általában az a nemes törekvés mutatkozik meg különösen vidéki iskoláink ünneprendezésé­ben, hogy ezek az alkalmak necsak az iskolára, az ifjúságra és taná­rokra korlátozott, exkluzív ünnepies formáságok legyenek, hanem bele kell kapcsolódniok ezekbe valamiképpen a szülőknek, egyház­nak, városnak, társadalomnak, szóval a felnőtteknek is. Hadd lássa, hadd érezze az az elinduló vagy pihenő állomáshoz érkezett vagy már éppen az életbe készülő magyar ifjú, hogy érte aggódnak, őt féltik, kiműveléséért, boldogulásáért mindent megtesznek a felnőttek. Hadd tudja, hogy ő a magyar jövő. Vannak iskolák, melyek a VIII. osztályok elbúcsúzását nem a záró ünnepély műsorába iktatják, hanem külön ünnepséget, ú. n. exitust rendeznek erre a célra. Szabad legyen röviden közölnöm a debreceni református gimnázium exitusának programmját: Május 12—14-ike táján az utolsó tanítási nap negyedik órája után az I—VII. osztályok növendékei tanári vezetés alatt levonulnak az udvarra, s ott osztályonként egy hatalmas négyszöget alkotva fel­állnak. A négyszögön belül több széksoron a szülők, érdeklődők

Next

/
Thumbnails
Contents