Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 6. szám - Dr. Vetéssy Géza: A magyar nyelv tanításának problémái a középiskola első osztályában
272 Dr. Vetéssy Géza : A magyar nyelv tanításéinak problémái. IV. osztályból kapott tanulóink nem részesülnek, s így méltányosja középiskolai Utasítás ama pontja, mely így ír a népiskolából hozott nyelvtani ismeretekről: „lehetne az elemi iskolákban szerezett nyelvtani ismeretekből is kiindulni. Mellőzni nem is kell őket, nem is lehet, mint semmiféle a tudatban már meglevő elemeket. És használhatók is az illető ismeretek, mert hiszen ott is azt a nyelvi tényt nevezték pl. főnévnek, vagy igének, alanynak, tárgynak, amelyet a középiskola fog így nevezni. De ezek az ismeretek inkább rászok- tatás, nem belátás eredményei. Ezek az ismeretek nem lehetnek alap, ellenben megalapozásra szorulnak“ (41. old.). Ugyanezeket lehet elmondani a népiskolákból hozott helyesírási ismeretekkel szemben is, itt is nagy szükség van a megalapozásra* pedig a helyesírás gyakorlásának is igen helyes módját írják elő a Népiskolai Utasítások, amikor ezt mondják : „Másolás, tollbamondás, emlékezetből való leírás és fogalmazványoknak helyesírási szempontból való megbeszélésével kapcsolatban történjék a helyesírás gyakorlása“ (239. old.). Minthogy azonban „az újból való megalapozás“ szinte teljesen elhanyagolja a gyermek elemi iskolában szerzett ismereteit, a kétfajta Utasítás közötti különbség káros hatással lehet a gyermek további szellemi fejlődésére, mivel ott a folytonosság megszakad. Ezen a bajon próbálna segíteni dr. Sándor István a „Népiskola és Középiskola“ c. dolgozatában (Országos Középisk. Tanáregyesületi Közlöny, 1935 dec.), mikor a következőket ajánlja : „Egyazon község elemi és középiskolái között bizonyos gyakorlati módszeres megegyezések is nagyban megkönnyítik az elemi iskola után a középiskolában tanuló diák munkáját. Közös dolgozatjavítási jelek, osztályozási eljárások, azonos módszer a dolgozatok előkészítésében, bizonyos konvenciók az elemzés nyelvtani eljárásában, a helyesírás tanításában a tanár és a tanító között egyiktől sem kívánnak nagy áldozatot, a gyermeknek azonban nagy segítségére lehetnek“ (139. 1.). Ezeknek az elemi és középiskolák közötti gyakorlati módszeres megegyezéseknek nagyfokú hiányáról győztek meg a népiskolákban tett óralátogatásaim. Meggyőződtem, hogy nem a Népiskolai Utasítások elvi elgondolásában van a hiba, amiből a nagy ellentét származik a két iskolatípus tanítási eljárása között, hanem sokszor a kivitelben. Vannak, akik túlságos lelkesedésből, vagy mindenáron való módszeres újítási vágyból túlságba viszik a népiskolai tanítás gyakorlati jellegét, s egyáltalában nem gondolnak arra — még városi iskolákban sem —, hogy növendékeik egy része magasabbfokú iskolában is kívánja folytatni tanulmányait, s ezek lelkifejlődése elé nem lehet akadályokat gördíteni, hanem minél simábbá kell számukra tenni a középiskolába való átmenetet. Arra a kérdésre tehát, hogy mi a teendője a középiskolai tanárnak, az I. osztályos, valóban „igen nehéz“ nyelvtani anyag tanítása közben, csak ez lehet a felelet: Figyelembe venni a gyermek népiskolákból hozott nyelvtani ismereteit, illetve még csak nyelvi szem-