Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 6. szám - Dr. Vetéssy Géza: A magyar nyelv tanításának problémái a középiskola első osztályában
270 Dr. Vetéssy Géza: A magyar nyelő tanításának problémái. Hogyan gondolja ezt elérni az Utasítás? „A népiskolában nyelvet tanítunk, nem nyelvtant; a nyelvek használatát tanítjuk, nem pedig az elméletet; a helyes beszélést, az ügyes fogalmazást, nem a meghatározásokat és szabályokat“ (231. 1.). Ezért „mellőzendő a nyelvi ismereteknek elvont meghatározásokba, szabályokba való foglalása és ezek beemlékeztetése is. A népiskolába nem annyira nyelvmagyarázat kell, hanem nyelvszemléltetés és némi rendezés, amit a gyermekek a szemléletek alapján önmaguk is végeznek“ (232. old.). Az itt felsorolt elvek mellett megkívánják az Utasítások, hogy induktív alapon történjék a tanulás és elsősorban az élőbeszéd legyen a szemléltetés anyaga. S „mikor így a megismertetendő nyelvi jelenség a gyermek előtt áll, tartalmi szempontból vizsgáltassuk a beszédet, illetőleg azt a mondatot, amelyben a megismertetendő nyelvi jelenség előfordul“ (233. old.). Nagyjában ugyanezeket az elveket vallja a középiskolai Utasítás is. E szerint: „elfogadott elv, hogy a tanításnak mondattani alapon kell történnie“. Az élőbeszéd az a központ, melyből a főútvonalak kiágaznak !... de „szükségünk van könyvbeli szöveg elemzésére is“ (39. old.). A népiskolában tehát csak „nyelvi magyarázat“ van, s ebből az következik, hogy a gyermek az élőbeszéd gondos megfigyelése, szemléltetése alapján ismeri a főbb nyelvi tényeket, de nem ismeri azok pontos, szabatos nyelvtani meghatározását, s nem tudja áttekinteni a jelenségek rendszerét. Nem tudja a jelenségeket elszakítani az élő beszédtől, nem tudja elvont szabályba foglalni, meghatározni a nyelvtani fogalmakat. A nyelvet értelem, tartalom szempontjából vizsgálja, a formai szempont teljesen háttérbe szorul, hiszen az élő nyelvet figyeli meg, könyvbeli szöveg alapján sohasem elemez. Ha a Népiskolai Tantervet átlapozzuk, a magyar nyelvtani anyagnak igen rendszeres felsorolását találjuk, s hogy mégsem teljes nyelvtani ismereteket hoznak a tanulók magukkal, vagy legalább azoknak az elemeit, amit joggal várhatnánk, annak a legújabb népiskolai nyelvtanítási irányzatot megelőző s a módszereskedést túlzásba vivő s minden áron újítani vágyó, túlbuzgó mesterkedésben kell keresnünk az okát. Ez a most már szűnőfélben levő irányzat félremagyarázta az „Utasítások“ egy-egy mondatát, illetve betűszerint magyarázta, s kerülni akarta a nyelvi ismereteknek elvont szabályokba való foglalását, nem nevezte meg az egyes nyelvtani fogalmakat a maguk elfogadott nevén, mert ez szerinte meghaladná a gyermek felfogó képességét, hanem az egyszerű s sokszor kifejezőbb és érthetőbb nyelvtani fogalmak helyett nehezebben megtanulható elnevezéseket raktározott el ideiglenesen a gyermek agyában. így pl. a „Mondat“ műszót kerüljük a II. osztályban, s használjunk helyette „mondás‘‘-t, mert ezt nem veszik műszónak és megérzik a gyermekek ! (Népisk. Utasítás 236. old.) Hasonlóképpen a III. osztályban nem nevezzük meg az állít
