Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 5. szám - Dr. Pásztor József: A református középiskolák vallásos jellegéről
216 Dr. Pásztor József: A református középiskolák vallásos jellegéről. parázs örökös elhunytét jelentse. Minden tantárgy alkalmas arra, hogy az örökkévaló isteni erőkről bizonyságot tegyen a tanár, s a tanárnak meg is kell egy hitvallásos iskolában ragadni minden alkalmat, hogy ezt tegye, természetesen az erőszakoltság látszata nélkül. A vallásos fejlődés harmadik, befejező korszaka a személyes állás- foglalás ideje : 17—18 évtől. Ez az állásfoglalás lehet közömbösség, de lehet az első periódushoz való visszatérés is. Nekünk, nevelőknek arra kell törekednünk, hogy ezt a periódust a hitújjáépítés jellemezze. Ha ez következik be, akkor a vallásos nevelésnek nyert ügye van, akkor a tanuló, a fiatal ember a bibliát új szemmel nézi. . . a vakok látni fognak. Áttekintettünk az ifjúkori vallási fejlődésének Spranger által felállított hármas fejlődési fokozatán. A növendékek kérdését nem szeretném elhagyni addig, amíg e hosszmetszetnek mondható áttekintés mellett még egy keresztmetszetű kitekintést nem teszünk. Értem ezalatt azt, hogy arra is vessünk egy futópillantást, hogy milyen szerep jut a vallásos nevelésnek az értelem, érzelem és az akarat fejlesztése közben. Már céloztam arra, hogy minden tárgy tanára megtalálja a módját annak, hogy értelem fejlesztése közben melyek azok a mozzanatok, amelyek a vallásos élet fejlesztésére kiválóan alkalmasak. Megítélésem szerint itt csak két véglettől kell tartózkodnunk : a teljes közömbösségtől és az erőszakoltságtól. Természetesen az általánosságok mellett az ú. n. világnézeti tárgyaknak : vallás, irodalom, történelem, megvan a maguk külön feladata is. Az értelem világához tartozik hitünk hőseinek, nagyjai életének nemzeti szempontból egész magyar közösségünkre jelentős hatásának ismerete. Azért ha bárhol protestáns értékekről van szó, annak tárgyilagos, de aláhúzott ismertetése a református pedagógiának elsőrendű feladata. Az érzelem világába az tartozik, hogy ébresszük fel a református közösség tudatát. Érezni kell, hogy mint iskola, nem holmi különálló, vagy éppen feltilálló valamik vagyunk az egyházban, hanem a református anyaszentegyház egy drága darabja, mely darab szervesen beleilleszkedik az egyház testébe. Azt hiszem, ezen a ponton nevelésünk és magatartásunk sok hiányosságot mutat. Az, hogy jó idő esetén templomba vezényeljük az ifjúságot, „a hívek seregébe“, vajmi kevés ezen a téren. Hiszem, hogy pl. gimnáziumi kántusnak a közösség fejlesztése szempontjából megvolna a jó hatása : az egyházközség örömünnepein, vagy nagyjainak temetésén ott szerepelne ez a kántus, s egy érzelmi közösség fejlődnék ki így. Az egyház karitatív munkájában nagyobb növendékeknek s tanároknak egyaránt ott kellene szerepelni. Érzelem fejlesztésére a magam részéről nem tartanám szerencsésnek, ha a kát. iskolák keresztjeinek mintájára nálunk Kálvin vagy Luther-képekkel díszítenénk a tantermeink falait. Egy, kettő kell belőlük feltétlenül, de azok is csak díszteremben, irodában. De a lépten-nyomon előforduló képek nem emelik a gyermek vallásos érzelmeit, hiszen a gyermek lelkületénél fogva Kálvin hosszúszakállú arcán vagy Luther kövérkés ábrázatán nem
