Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 4. szám - Bartók J. Miklós és Mitrovics Gyula: Református tanárok és a lelkészi képesítés
16-1 Bartók J. Miklós: Református tanárok és a lelkészi képesítés. fellebbezni nem lehet. A tapasztalat azt mutatja, hogy az igazságosan adott rossz osztályzatba végeredményben minden különösebb méltatlankodás nélkül belenyugszik maga a tanuló is. Gyakran eredményes eljárásnak mutatkozik, hogy ha valamelyik tanuló kétes jegyre áll, egyéniségének ismerete alapján a jobbik jegyet adjuk neki évközben, felvilágosítván őt arról, hogy ez a jobb osztályzat előlegezett jutalom, melyet meg kell érdemelnie, és iparkodásával meg kell hálálnia. Ezzel a jótékony tehertétellel sokszor nem remélt lendületet tudunk előidézni. Általában óvakodjunk abba a hibába esni, hogy nagy tudományunk birtokában, óriási tudásbeli különbséget érezvén a tanulók és önmagunk között, csak intellektuális szempontokat vegyünk tekintetbe bírálatunknál. Mert a megbízhatóság, a becsületes igyekezet, a jellemesség, szolgálatkészség, emelkedettebb erkölcsi felfogás, őszinteség, szívjóság vannak olyan értékelendő tulajdonságok, mint a könnyű felfogás, jó emlékezet és észbeli tehetség. Végső konklúzióként kimondhatjuk minden nevelő számára kötelező érvénnyel azt a tételt, hogy mind a szigorúságot, mind a szeretetet bölcs józanságnak kell áthatnia, hiszen a bölcs szigorúság ugyanaz a fogalom, mint a bölcs szeretet. A nevelésben tanúsítandó bölcseség pedig két eredőből táplálkozik : az édesatyának elfogulatlan tárgyilagossággal gondolkozó agyából és a vérségi köteléket ösztönösen érző és mindig megbocsátó szívéből. Ilyen atyai lelkület- tel neveljük tanítványainkat! Debrecen. Kun Sándor. Református tanárok és a lelkészi képesítés.1 i. Gyakran halljuk, hogy a protestáns iskolákban is, mint ahogy az nagyrészt a katolikusoknál van, lelkészi képesítésű tanároknak kellene tanítaniok. Semmi természeteset magamtól idegennek nem tartok, s így ez a gondolat is mintha csak a magamé volna. Eltekintve az egyházi szempontoktól, már a puszta többtanulás akkor is nagy szellemi és erkölcsi gyarapodás tanárra és iskolára nézve, ha az kevésbbé értékes és szükséges tudományágban történik, mint a teológia. Elfogultság és tájékozatlanság vádja nélkül tehát senki sem szólhat e gondolat ellen, még akkor sem, ha a kivitel módjairól vagy annak lehetetlenségéről a végek végéig is csak vitatkozni fogunk. 1 E kérdés mindig foglalkoztatta a református tanárság széles rétegeit, s hogy időszerűsége napról-napra nő, mutatja a „Debreceni Protestáns Lap“ februári száma, mely vezető helyen, ha látszólag nem is ezzel a célzattal, de lényegében mégis erről szól. Az ott olvasható nekrológ tetőpontja az az állítás, hogy a debreceni kollégium papi vezetőinek s tanárainak köszönheti minden eredményét, mi azt kíséreljük meg kimutatni, hogy ez nem csupán a lelkészi jellegen múlik.
