Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 2. szám - Sarkadi Nagy János: Megjegyzések az új tanterv nevelési céljához

76 Sarkadi Nagy János : Megjegyzések az új tanterv nevelési céljához.

de eddig kellően mégsem • követett elvet hogyan kívánják érvényesíteni? Vájjon a más tárgyakkal eddig is meglevő concentratio fokozásával-é, vagy pedig e tárgyak tanítására szánt órák szaporításával? Ha csak fokozottabb concentratio les£, akkor egyszerű didaktikai kérdés, ami a tanár rátermettségétől és képzettségétől függ ; ez szabja ugyanis meg, hogy a fizika, földrajz stb. tanár miként tudja a maga tárgyát, mint tudományt, belekapcsolni a magyar történelem- vagy irodalomtudományba, és ezen intellektuális tevékenységgel hogyan tud hatni tanítványai lelkére és ezáltal fokozni nemzeti érzését? Ez esetben az eddig is követelt és követett módszeres eljárás 'erősebb alkalmazásáról lesz szó ; legfeljebb annyi különbséggel, hogy ezzel eddig elsősorban a tudást akartuk egységbe foglalni, nem pedig egységes jellemet nevelni.

. Lehet azonban, hogy nemcsak ebben a formában keresik a megoldást, hanem az illető tárgyak óráinak szaporításában is. Ezesetben a magyar és történelem tanárainak régi óhaja valósulna meg ; az előbbiek öröme akkor válnék teljessé, ha az egész magyar nyelvi és irodalmi tanításunk átszerveződnék, és csakugyan a magyar nyelv, stílus és irodalom átélésévé válnék, ne csak tudomány lenne, mint eddig volt. (Erről a kérdésről éppen eleget írtak az utóbbi időben ; a sok egyező, vagy ellentétes vélemény abban mind egyet értett, hogy a mai módszer nem helyes.) Ez esetben a magyarórák gazán a legfontosabb nemzetnevelő tényezők lennének, aminek révén a mostanában annyit emlegetett és joggal emlegetett tudásbeli fogvatékosság is megszűnnék. Ha azonban csak az órák száma szaporodik, de megmarad az eddigi célkitűzés és a tanítási anyag, akkor talán többet fognak tudni tanítványaink, de számukra az irodalom továbbra is tudomány marad és nem fogja lelkűket irányítani. Ugvanezt mondhatjuk a történelemről is, ha az esetleg szaporodó órák csak a történelem részletesebb ismeretét kívánják meg.

Szeretném hinni és bízom is benne, hogy ezek csak képzelt aggodalmak, és a történelem s irodalom igazán nevelési tényezőkké lesznek. Erre legfőbb, sőt egyetlen biztosítékunk a reformot tervező, végrehajtani készülő és adja Isten, be is fejező miniszterünk, akit tudományos munkássága és családjának pedagógiai múltja erre egyenes predestinál. A tőle most már hivatalossá tett nevelői elv tulajdonképpen szentesítése református iskoláink évszázados hagyományának, amelynek legfőbb célja volt : minden tárgyon keresztül magyart nevelni. Csak örülnünk kell, hogy ez a reformátusság magyar fajiságából természetszerűleg következő elv az állami köznevelésnek is vezérgondolatává vált.

Ebből a célkitűzésből magyarázható, hogy protestáns részről is a legnagyobb bizalommal várják a reformot, noha az Előszó (1935 VI. törvény) a bennünk nem jó emléket ébresztő Ratio educationisra hivatkozik. Közismert ugyanis, hogy ennek végrehajtása ellen a protestánsok tiltakoztak a legélesebben még olyan esetben is, amikor annak érvényszerzője a saját felekezetükhöz tartozott; gondoljunk