Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 2. szám - Szathmáry Lajos: Tanári közszellem, mint pedagógiai tényező
Szathmdnj Lajos : Tanári közszellem, mini pedagógiai tényező.69 magával, akkor Csak a legszükségesebbet, de azt aztán vigye ; szellemiekben : csak a célkitűzésnek legmegfelelőbb munkamódszerrel állhat starthoz. Döntő futam előtt minden nélkülözhető teher akadály, de ugyanakkor minden hiány végzetes hiba is. Az első kérdés : mit vigyünk tehát feltétlenül magunkkal? Példám van rá, hogy a református iskolafenntartók anyagi nehézségei kisebb városokban igenis aktuálissá tehetik megint a Pókainé keserű kérdését : Melyik szeressen, melyiket szeressem? Melyiket áldozzam fel a másikért? Melyik a drágább gyermek, az elemi iskolák-e, vagy a gimnázium? Nem szólva most arról, hogy mind a kettő drága, különösen a fenntartás költségeit tekintve, a hangsúlyt feltétlenül arra kell helyeznünk, hogy a kérdés eldöntésében csakis egy messzebbtekintő tágabb horizontú szempont lehet irányadó, mégpedig a célszerűségé. A célszerűség meggondolása alatt az anyagiak ideiglenes könnyítésének látszatán túl azt értjük, hogy melyik iskola/okon nevelheti az egyház maradandóbb hatással az egyetemes magyar élet szintéziséhez a nélkülözhetetlen református vallásos jellemeket, melyik fokon lehet az iskola igazán jellemképző műhely. Az elemi iskola a növendékeit lelki fejlődöttségük fokának megfelelőleg bizonyos gépies jószokásokkal indítja útnak. Az iskolás évek során szokássá kövesedik a gyermekben az állandó templomozás, a kötelező éneklés, az egyház alkalmazottainak kijáró illedelmes köszönés stb. De éppen mivel csak szokásokról van szó, ezeknek természetszerűleg az a sorsuk, hogy őket a serdülés elkövetkeztével más, újabb szokások váltják föl, amelyek az ellentét ösztönös törvényeinél fogva ellenkező irányúak, s így tetszetősebbek is lesznek. S miután az újabb szokások kivitelére az iskolázás megszűntével a lehetőség is bekövetkezik, a serdülő már kerüli a templomot ; ha mégis bekerül — mint itt-ott a leventék, muszályból — csak azért sem énekel, papnak-tanítónak nem köszön, úrvacsorával nem él stb. A serdülő tehát természetszerűleg forradalmár, új szokásai elfeledtetik vele az iskolában felvetteket, s városban keresztyén ifjúsági egyesületek híján túlnyomó százalékban el is vész az egyház számára. Falun más a helyzet. Ott annak esetleges vallásos életritmusa ismét egyházias kerékvágásba lendítheti ; de ez sem az elemi iskolák szokásaihoz való visszatérés, hanem a felnőttek életrendjének az utánzása az ifjúkor beálltával. Nem lelki szükséglet, mint ahogyan a korcsma sem az, hanem csupán az ifjúság hasonulni akarása a férfiak szokásaihoz. Mindez természetesen nem az elemi iskolák hibája. A jellem csak a serdülés és az utána következő idők folyamán kerül kalapács alá, tehát annak a kialakítása egyszerűen kívül esik az elemi iskolák hatáskörén. 11a tehát a gyermekkor esetében csupán időleges szokásokról lehet beszélni, nyilvánvaló, hogy jellemnevelő munkát, sőt kimondottan református jellemképzést az egyház csak gimnáziumban adhat
