Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 2. szám - Kun Sándor: Bemutatkozó tanítások a tanárválasztás előtt

Kun Sándor : Bemutatkozó tanítások tanárválasztások előtt.

54

felelős tényezőinek az ilyen szakemberekből álló bizottság lelkiismeretes ítélete : „Ezt válasszátok meg, mert ez a legérdemesebb !“ Az ilyen bizottsági ítélet nem jelenti az egyetemtől kiállított bizonyítvány felülbírálását, de nem lehet sértő a pályázóra sem. Hiszen szakemberek állapítják meg, hogy a jelölt felhasználta-e kellőképpen az egyetem által adott indítást. A Tanárvizsgáló Bizottság oklevele ugyanis csak azt igazolja, hogy a tanárjelölt megkapta-e a szakképzettséget és a pedagógiai ismereteket, most már az illető egyénisége szabja meg, hogyan alkalmazza ezeket és miként tölti meg élettel. A bizottság pedig csak ezt vizsgálja.

Viszont ha tanári álláshoz ilyenformán juthat valaki, ez az egész református tanárságnak értékemelkedést jelent. Egyrészt azért, mert csak az igazán arravalók lehetnek tagjai, másrészt mert így tulajdonképen maga a tanárság határozza meg, hogy kit tart méltónak a maga sorába iktatásra. Ez lesz az igazi autonómia, amikor magunk állapítjuk meg, hogy ki méltó és ki nem tanári állásra.

Negyedszer feltétlenül szükséges, hogyha próbatanítás volt, akkor a választás annak eredménye szerint eszközöltessék. Ez szinte feleslegesnek látszó megjegyzés, de az élet és a tapasztalat igazolja, hogy mégsem egészen hiábavaló ennek a feltételnek hangoztatása. Az szükségszerű következménynek mutatkoznék egy próbatanítási előzmény után, hogy a conclusio szigorúan és pontosan alkalmazkodjék a praemissákhoz, de — sajnos — megesett már, hogy a bírálat egyhangúlag elismerte egyik vagy másik próbatanítás kiválóságát, mégis a választás tényleges eredménye egészen más lett. Nevetségessé válik a bemutatkozó tanítás abban az esetben, ha puszta formasággá lesz, ha pl. rokoni kapcsolatok, vagy más szempontok alapján előre lehet tudni, hogy uramöcsémet minden rossz tulajdonságával együtt akkor is meg fogják választani, ha vele szemben egy tanítómüvész pályázik is.

Végül pedig ha valamilyen elháríthatatlan ok folytán a bíráló bizottság nem tud kiszállni valamelyik pályázónak az iskolájába meghallgatni egy óráját, vagy a pályázónak nincs még sehol sem állása, s így kénytelen az állásthirdető intézetbe elutazni bemutatkozó tanításra, akkor ennek az intézetnek számot kell vetni a reáháruló kötelességgel is, és meg kell téríteni a pályázóknak a próbatanításukkal kapcsolatban felmerült összes költségeit. Ez olyan méltányos kívánság, aminek jogosultságát senki nem vonhatja kétségbe. A magyar tanárság még működő sorban is nagyon szegény, az állástalan pályázók pedig valóban képtelenek egy-egy próbatanításhoz szükséges anyagi áldozatot meghozni. De nemcsak azért fontos a készkiadások megtérítése, mert a pályázók nagyrészt anyagiakkal küzdő fiatalemberek, hanem azért is, hogy lássák munkájuk megbecsülését, és ne csak a „most vagy soha !“ szorongó érzésétől meggörnyedve álljanak egy kegyetlen ítélőszék elé, amely élet-halált osztogat, vagy legalábbis pénzt, időt és energiát vesz el minden ellenszolgáltatás nélkül a reszkető reményen kívül.