Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 1. szám - Megjegyzések

Megjegyzések. 39 nézet s a komolyan értelmezett keresztyén ethika szellemében él és dolgozik. Ez a szellem kiérezhető volt minden órán, a gyakorló­­iskolában épúgy, mint a képzőintézetben, az öntudatos osztrák nacio­nalizmusra nevelés szempontjával együtt. Azt is megemlítendőnek tartom, hogy a meglátogatott órákon a tanárok újra, meg újra felhívták a tanulók figyelmét az idegen szavak és kifejezések mellőzésének jelentőségére és pedig azzal az indokolással, hogy ne becsüljék le idegen szavak használatával a saját nyelvüket, és csak a legelkerülhetetle­­nebb esetben fejezzék ki idegen szóval azt, amit megfelelő módon, saját nyelvükön nem tudnak kifejezni. Befejezésül még azt említem meg, hogy november hó 13-án a bécsi kisegítő iskolák ötvenéves fennállása alkalmából rendezett tanügyi kiállítást tekintettem meg. Nehéz volna mindazt elsorolni, amit láttam, amiben gyönyörködtem. A lényeg nem is ezen van, hanem azon, hogy immár félszázad óta működnek nagyszerű ered­ménnyel Bécsben azok a kisegítő iskolák, amelyeknek legáldásosabb eredménye nem a produktumokban mutatkozik meg, hanem a gyer­meki lélekben, amikor eltávolítván belőle a „Minderwertigkeits­gefühl“ nyomasztó terhét, felszabadítja azt, s bizalommal és életkedv­vel tölti meg. Nyíregyháza. Dr. Ferenczy Károly. MEGJEGYZÉSEK A Mi Utunk. Nyitott kaput döngetnénk a megállapítással, hogy egyetemes református egyházunknak elsőrendű érdeke egy református középiskolás lap létele és szerető felkarolása. Az ifjúság lelki életének ártalmas befolyásoktól való távol­tartása, esetleg megmentése, vagy belopózó, erőszak és nagyképűség nélkül való közvetlen irányítása, a református közszellem és öntudat nevelése és erősítése, az ifjúságra váró felelősséges feladatokra való előkészítés elodáz­hatatlan kényszerűségének a meglátása vezette és vezeti az Egyetemes Kon­­ventet minden intézkedésében, mely a Mi Utunkra való előfizetés kötelezővé tételében, a taníttató szülők vállaira a mai nehéz gazdasági viszonyok között is újabb terhek rakásában s e népszerűtlenségi lépés lelki terhének a vállalásá­ban jelentkezett. Vagy abban a rendíthetetlenségben nyilvánult, mellyel e kötelezés, vagy a lap színvonala, tartalma, szerkesztése, formája ellen a múlt­ban több helyről felhozott és felterjesztett kifogások és aggodalmak ellenére is ragaszkodott a lap fenntartásával kapcsolatos határozataihoz. E sorok írója ez iskolai év szeptemberének a közepén kapta meg az Egyetemes Konventtől a lap főszerkesztői megbízatását. Azóta a tőle telheíő lelkiismeretességgel, becsvággyal és erővel vetette magát a drága munkába. Mivel azonban ilyen lap szerkesztése a természetes nehézségek nagy tömegével jár, amelyeket egy, vagy néhány ember százszoros ereje és lelkiismeretessége sem gyűrhet le, s mivel az az érzésünk, hogy nem lehet a magyar tanárság lekicsinylendő becsvágya, hogy a nagyszerű célok megvalósítására hivatott egyetlen diáklapot az érték, virágzás és kedveltség lehető legmagasabb fokára emelje : a nagyszerű cél mentségével az ügy idehozható az egyetemes refor­mátus tanárság nagy nyilvánossága elé tárgyilagos megbeszélésre. A lap célja : tiszta református keresztyén szellemben szolgálni az ifjúság

Next

/
Thumbnails
Contents