Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 10. szám - Balogh István: Az önképzőkör válsága
Balogh István : Az önképzőkör válsága. 419 Az önképzőkör válsága. Hosszú cikksorozattá kezd dagadni az a vitaanyag, amit e fontos kérdésnek megbeszélése körül Szemlénk összehordott. A rendkívül érdekes hozzászólások mindenesetre tisztázni fogják azt a zavart, ami ezen régi autonom diákintézmény körül támadt. Az önképzőkör (csúfondáros nyelvek szerint önkínzó kör) kis- és nagyvárosi, kis- és nagylétszámú fiú- és leányközépiskolákban — úgylátszik — egyaránt válságban van. S a feladat valóban komoly : lehet-e s hogyan lehetne e nagymultú diáktársadalmi szerven segíteni? Minden válságmegoldási kísérletnek genetikus vizsgálódás a természetes előfeltétele. De foglalkozott-e valaha valaki rendszeresen a hazánkbeli önképzőkörök történetének megírásával? Vizsgálta-e azokat a korviszonyokat, azokat a közszellemteremtette feltételeket, melyekből az evangélikus Kis János soproni Magyar Társasága, mint első fecske, aztán a Petőfit-Jókait nagyradajkáló pápai önképzőkör s más hasonló, sokszor korszakos jelentőségűvé nőtt társaik létrejöttek? Pedig ez egy igen komoly s jelentős művelődéstörténeti fejezet. Halvány, szórványos, életrajzokba szőtt irodalomtörténeti utalásokon kívül ezen hálás kutatásterületnek tudtommal még egyetlen pontos, vonzó s a mellett tudományosan összefoglaló, monografikus feldolgozása nincs. Kár pedig ! Mert azokban a gyakran érdemtelenül lesajnált önképzőköri irattárakban s pedagógusoktól is kipécézett érdemkönyvekben akárhányszor igen értékes fejlődéstörténeti s lélektani adalékok lehetnek. így tehát konkrét ténytörténeti bázis nélkül, saját, egyre halványuló diákköri, de folyton redintegrálódó vezetőtanári tapasztalatainkra támaszkodva szoktunk elégtelen indukció s hagyománytaposó spekuláció alapján e kérdésben véleményt nyilvánítani. Magam sem vagyok szerencsésebb helyzetben. Egészséges reformeszmék csak a múlt ismeretének tökéletes birtokából sarjadhatnak. Ilyen ahistoricus, hézagos multszemlélet alapján én a kérdést a következőképpen látom. Az önképzőkör in statu nascendi a Ferenc-korabeli ébredező nemzeti öntudat, a Bessenyei—Kazinczv-féle újjászületési mozgalom ifjúsági hulláma, iskolai lecsapódása. A lét-nemlét határán járó nemzeti nyelv s művelődés iránti készség ekkor az egész vonalon határtalan. A kulturális elmaradottságunkon érzett hirtelen döbbenet szinte szédítő. A mulasztásokat helyrehozni akaró igyekezet lázasan lelkes. A tanítás szelleme ugyanekkor vontatott, unalmas, megkötött s gyakran idegenszerű. Az elfojtott nemzeti szabadságvágy expanzív törekvése, sűrített ereje pedig igen nagy. A sokolok, obránák, Jünglingsvereinek s a mi első magyar társaságaink eredete sok tekintetben analóg, ha más is később vett fejlődési 'rányuk. S egy egész nemzet kíséri buzdító érdeklődésével a fiatal diáki öntevékenység ezen első üde szárnypróbálgatásait. 3*
