Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 10. szám - Dr. Belohorszky Ferenc: Diákok a középiskoláról
Dr. Belohorszky Ferenc : Diákok a középiskoláról. 415 De más is ismeri az elemi és középiskola közti átmeneti nehézségeket, s az is azon évődik, hogy ez a kevéssé szerencsés kezdet az, ami a kisdiákot már legelőször is kissé elidegeníti a középiskolától, s ez a helyzeti nehézség el is kedvetleníti a csupa örömmel, jóérzéssel és szeretettel megáldott tízéves gyermekpalántát. Nem felesleges ezen elgondolkozni, s még kevésbbé volna felesleges, ezekből az őszinte nyilatkozatokból kiindulva a kérdést intézményesen megoldani. Mert hogy vannak nehézségek, kétségtelen, s hogy a nehézségeket áthidalni igen nehéz, az is bizonyos. De éppen mert nehéz és mert akadály, mindent meg kell tenni, hogy könnyítsünk rajtuk. Ha abból a szempontból lapozom végig a nyilatkozatokat, mi a véleményük a diákoknak az egyes tárgyakról, akkor a következőket kell megállapítani : majd kivétel nélkül főként utilitarisztikus szempontból ítélik meg a a tárgyakat. Különösen áll ez a latin nyelv és a modern nyelvek tanulásánál. De követelik a praktikus, gyakorlati szempontok érvényesítését a természettudományi tárgyaknál is, s elismerik, hogy a magyar nyelv és történelem tanulása nagyon fontos, de itt a jellemnevelés a fő, nem pedig az ismeretszerzés és tudás. Sőt az egyik ezt írja : „Az emberi életet nemcsak az ész irányítja, hanem az érzelmek és az akarat. A nevelésnek, különösen a középiskolában arra kell a figyelmét irányítania, hogy necsak az észt csiszolja, hanem az érzelmeinket is erősítse, s akaratunkat növelje. Minderre szolgálnak az egyes tantárgyak, de az egyikben több az érzelmi, másikban az értelmi nevelőérték, a harmadik meg az akaratra hathat leginkább. Ezeket a nevelőértékeket kell érvényesíteni, s akkor egész embert kapunk nyolc évi tanulás után.“ Érdemes azonban egy-két megjegyzést is meghallgatni a diákoktól az egyes tárgyakat illetően. A magyar nyelvet a nevelőszempont kidomborítása mellett, amit főként érzelmiekben látnak, mint a nemzeti nevelés egyik legfőbb „oszlopát“ ismerik, s például többen is kívánják az utóbbi 60—70 esztendő irodalmának alapos és részletes tanítását. De mindig „világnézeti szempontból, nehogy a diáknak, ha kikerül az életbe, s orvos vagy mérnök lesz, s világnézetet nem igen alakíthat ki magának, mert nem ér rá azzal filozofikusan és behatóan foglalkozni, ne kelljen esetleg éppen haszonlesési szempontból világnézetet magának választani, hanem megalapozott nézete legyen, amely pl. manapság a mi magyar helyzetünkben csakis keresztyény nemzeti irányú lehet“. Más meg ezt írja : „Még ina is stilisztikát, retorikát, poétikát tanítanak, sok elmélettel, szabállyal, de ízlésünk nevelésével nem sokat törődnek.“ A történelem tanításában érzelmi és akarati elemre helyezik általában a fősúlyt, s kifogásolják azt, hogy „a történelem évszámok, királyok uralkodása, háborúk sorozatának betanulásából álljon, mert ez kész gyötrelem“. Más pedig azt fejtegeti, ha túlzással is, de nem kevés igazsággal : „Kit érdekel az, hogy a franciák így meg úgy forradalmat készítettek elő vagy 150 év előtt. Minket a történelemből nem azok a részletek érdekelnek, amelyek szükségesek lehetnek a tudósnak, hanem azok az igazságok,
