Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 10. szám - Dr. Belohorszky Ferenc: Diákok a középiskoláról
Dr. Belohorszky Ferenc : Diákok a középiskoláról. 41» szerre fordítja, s azt mondja ; „a kétségtelen túlzások mellett óriási erejük éppen az, hogy a nemzeti szellem minden tekintetben áthatja egész nevelési rendszerüket. E ponton nálunk még sok a kívánnivaló, talán éppen az egységesítés szempontjából“. Mondani sem kell, hogy mennyi tisztánlátásról és mennyi kritikai, mégpedig komoly kritikai érzékről tesz mindez tanúságot. Mások tekintetüket inkább a részletek felé fordítják, s keresik a nevelési szempontok közt azokat a lehetőségeket, amelyek a szülői házat közelebb hozzák az iskolához. így az egyik a tanároktól azt kívánná, hogy gyakorta látogassák otthon a diákokat, mások szükségesnek találják, hogy a szülőkkel állandó kapcsolatot tartsanak fenn az iskolák, necsak akkor érdeklődjenek a szülők, ha a gyermekük rosszul áll valamely tárgyból, hanem mindig együttműködve neveljék a tanulóifjúságot. Van olyan is, aki helyesnek látná a kötelező internátusi, avagy a francia lycée-rendszert. A nevelési szempontok közt igen sokan követelik az erős és szigorú fegyelmet, mert ez a nevelés egyik legfontosabb alkotója ; „Az iskoláknak egységesen megállapított kellő szigorú fegyelmi szabályra van szükségük — írja az egyik —, mert a szigorúság kellő időben, szeretettel és következetesen alkalmazva, nem marad hatás nélkül, s nélküle az ifjúság jelelmnevelése is hiányos volna.“ Nem lephet meg minket, hogy a tanulók különösen sokat foglalkoznak, s nagyon is alapos, egészséges véleményt tudnak adni a tanítás és módszert illető kérdésekről. Elvégre a tanulmányok azok, amelyek a leghatározottabban és a legöntudatosabban foglalkoztatják a gyermeket, minden esztendőben, mind a nyolc év alatt. Itt szerzi ő is a legtöbb tapasztalatot, itt lehet a legerősebb megfigyelése, mert nemcsak sok tanárral van nyolc év alatt dolga, s a különféle tanárokat egyénileg és tanítási szemszögből nézve össze is tudja hasonlítani, akár tetszik ez nekünk, akár nem, hanem bizonyos véleménye, kritikája nevelődik öntudatlanul, amely talán az utolsó esztendőben éppen a leghatározottabb, amikor számot kell vetnie eddigi tanulmányaival. Érdekes ebből a szempontból azonban éppen az, hogy a tanulók mind, kivétel nélkül azt a módszert tartják helyesnek, amely nem a feleltetés és magyarázatban merül ki, hanem azt, amely a növendéket munkára készteti, állandóan foglalkoztatja, mert — mint az egyik is mondja : „igy közelebb kerülhet egymáshoz tanár és diák, s a diák egyénisége jobban érvényesülhet, azaz a nevelésnek több haszna van ebből, mint az egyoldalú feleltetéssel és magyarázattal, amely sokak számára, a legtöbb diáknak igen-igen unalmas“. Sőt nagyon sok a tanítást is a praktikus szempontok figyelembevételével tartaná megreformálandónak, amikor a tanulók sok mindenféle „felesleges ballaszttól“ megszabadulnának. (így írják ők maguk is!) Elismerik általában azt, hogy „minden nemzet annál erősebb, minél műveltebbek a fiai, s így a mi hazánk is annál hamarabb remélheti a feltámadást, minél műveltebbek vagyunk mi, a haza
