Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 6. szám - Dr. Horváth Károly: A kirándulások a tanítás szolgálatában
276 Dr. Horváth Károly: A kirándulások a tanítás szolgálatában. természetrajz és földrajztanítás legjelentékenyebb feladatainak, főleg a szabadban való oktatásnak. Azt se felejtsük azonban, hogy a nép életét, a falvak, városok kialakulását alig magyarázhatjuk meg a történelem ismerete nélkül. A természetre való nevelés humanisztikus feladatát abban látjuk, hogy az ifjúságot bevezeti a természet szépségeinek, a nép életének és gazdálkodásának benső megértésébe. Meglátja a diák a természetben a remekművet, de egyúttal az élővilág életterét, az ember munkálkodásának színhelyét is. így a természetben nemcsak üres gyönyörűséget keresnek és találnak, hanem olyan keretet, ahonnét az ember, mint lelkes lény, iparkodik kiemelkedni és amenynyire lehet, a természet, a Föld urává lenni. A természetben való járkálás, a város életének, gyárainak, utcáinak ismerete, a falu életébe való bepillantás, amikor látják, mint szánt, vet, arat, szüretel, erdőt írt, leszáll a bányába a dolgozó ember ; mint pihen, mulat : születésnél, lakodalmon, temetésen, vásárokon stb. a mi népünk, akkor nem elképzelt, hanem a való világba vezetjük be tanulóinkat. Ez a kép nem lesz mindig népszínmű, sőt attól messze eltér, de feltárja legalább erényünket és hibáinkat, mintegy tükörben, meglátjuk a magyarság mai arculatát: örömét, bánatát, küszködését, szenvedését egyben. A természettel és a benne élőkkel: növényekkel, állatokkal és emberekkel való foglalkozás világosan látó és cselekvő embereket nevel. S ha ez a való életre való nevelés sikerül, egész lelkivilágunk átalakul, szellemi világunk gazdag ismeretekkel gyarapszik. Hogy miként kell kirándulásokat rendezni, arra nézve gazdag irodalmat találnak érdeklődő kartársaink. Bár alig akad pedagógus, aki ellenezné a kirándulásokat, még ma sem kapcsolódtak be teljesen mindenütt oktatásunkba. Először is nem mondhatjuk — mindenkire nézve — könnyűnek és élvezetesnek — amint talán némelyek hiszik — az ilyen kirándulások rendezését. Hogy „gyönyörűséget“ találjunk az ilyen kirándulásokban, ahhoz szükséges a fiatalos jókedv természetes megértése, mely (jókedv) néha meglehetős neveletlen alakban nyilvánul meg a nélkül, hogy megróható szándék lertne az alapja. Azért élesen meg kell különböztetni az ártatlan életörömet és a büntetendő engedetlenséget. A kirándulások vezetőjének tehát erős idegekre van szüksége. „Aki — mondja Landsberg —, olyan megcsontosodott iskolamester (Schulmeister), hogy a fiatalos jókedvet büntetendő cselekménynek tartja, az maradjon otthon.“ Nem mindenki való tanárnak, de még a tanárok és tanítók sem alkalmasak mind kirándulások vezetésére. Ugyanígy vagyunk a mezőgazdasági károkat és a baleseteket illetőleg táplált aggodalmakkal is. Mindegyik megeshet. A legjobb akarat mellett sem lehet ott a vezető minden gyerek mellett és csintalan, rakoncátlan, meggondolatlan diák mindig akad. De ha tanulóinkat csoportokba osztj uk, és nagy létszámot nem viszünk magunkkal, sohasincs nagyobb baj. A rend semmiesetre se legyen pedantéria
