Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 6. szám - Körmöczi László: Variációk Apácai Cseri témája felett
268 Körmöczi László: Variációk Apácai Cseri témája felett. a jelenné nőtt múltat : Dantet és Zrinyit, Dickenst és Széchenyit, Mozártot és Kodályt, Dosztojevszkijt és Aranyt? Magárahagyott függetlenségében tudja-e élni ifjúságát, már ma a jövőjét az ifjúság? Az ifjúság éli az ifjúságát : a sportot, a korzót, a kamaszszerelmet, az iskolai ,,drukkot“, a bajtársi-pajtási barátság-pótlékot, növekszik, és tájékozatlan, éretlen marad önmaga céljait, környezetét, hivatását, politikát, kora öntudatát : irodalmat, művészetet illetőleg. S legvégül is csak „élettapasztalattól“ megszürkült nyárspolgárrá, felelőtlen és semmikért lázadó pozőrré válik. Az apa-generáció körérakott egy kultúrából épített tantárgylabirintust, csak maga tudja, hogy mi okból és mi végre. Adott az ifjúságnak egy nem kívánt ál-életet, amelyben ez magát ritkán találja meg, de amely mellett aztán éli a maga külön életét, mint sokszor a felnőttek a hivatásuk mellett a kedvtelésüket. Mindannyian ismerünk olyan hivatalnokot, akinek az igazi élete otthon a gonddal öszehozott kis asztalosszobábantelik,és büszkébb egymagakészítette kiscigarettadobozra, mint arra, hogy ő készítheti el az előkészítő statisztikát egy készülő reformtervezethez, fgy vannak a fiaink is. Igazi életük a sportkörben, diákügyek és fiúügyek tanácstalan és elkietlenedő zavarában, legeslegjobb esetben a cserkészetben folyik. Mindig elbástyázva gondosan az iskolától. Még akkor is, ha főmunkája a délutáni tanulás, ezzel megadja a császárnak a császárét, hogy szabadabban, joggal adhassa meg magának a magáét, magánéletének a felszabadult időt. Ez jó volna így, ha önmagának jól meg tudná adni azt, ami őt megilleti. Ebben az iskolától megváltott magárahagyottságban lesz ő azzá, ami és aki egész elkövetkezendő életében ő lesz, én, egyéniség. A gondviselésen kívül egyetlen garanciát sem nyújt a ma folyó nevelés arra, hogy ez az egyéniség személyiséggé válik-e. Nézzük meg, ki a diák ebben a magánéletében, a tanárok, osztályfőnök, vallástanár szemeügyén kívül, hogyan folyik az élete jólrosszul, s hogyan kellene épen erre a magánéletre, a nap 24 mínusz 5 órájára az eddig meg nem adott döntő hatással céladással lennünk. Legkietlenebb a vidéki diák élete. Budapest már a plakátjaival is ad ösztönzést, s ha máshonnan nem, akkor a hirdetőoszlopokról tudja meg, hogy az első színház mindig az Opera, aztán a Nemzeti, a Vígszínház, tehát ezek a legkülönbek, az értékek első otthonai. Még azt is megtudja, hogy van Verdi és Puccini, Wagner és Richard Strauss. Még azt is megtudhatja, ha a feliratok alá is esik a tekintete, hogy ezek két különböző világba tartoznak, amelyeknek más a jellege, a levegője. Shakespeare-ciklusaink felkeltik benne a gyanút, hogy Shakespeare nem csak remekíró, akiről ő egyet-mást már hallott, hanem olyasvalami, ami úgy látszik magában megérdemli emberek napjainak a ciklusát, vele való folytatólagos törődését. Érdemes lehet elérni Shakespearet, nekem is adhat a hétköznapokban tartalmat. Aztán észreveszi, hogy üzleti vállalkozáson felül áll Pirandello vagy Hauplmann neve, ezek nem slágerek, íme komolyarcú emberek beszélgetéséből szabadultak felé mondatfoszlányok utcán, villamoson,
