Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 4. szám - Hazai és külföldi irodalom
Hazai és belföldi irodalom. 188 tos és különösen gyakorlati használhatóságának a szempontjából eléggé fel nem becsülhető a fenti címével oly szerény célkitűzést mutató munka, amely azonban annál alaposabb és széles látókörű betekintést nyújt a társasági lélektan legfontosabb kutató területeire, problémakomplexumaira, a megoldási kísérletekre, és teszi ezt oly érdekkeltő, közvetlen módon, hogy mindezek a nem szakemberek számára is hozzáférhetők lesznek. Nálunk különösen úttörőül tekinthető ez a munka azon célkitűzése szerint is, hogy a társasági lélektan tudományos, komoly rendszerezéssel átvilágított problémaköreit és eredményeit népszerű formában foglalja össze a nagyközönség számára is, hiszen pl. a befolyásolhatóság, a házasság kérdéskomplexumai és egyéb ily idevágó tárgyalási anyag mind olyasmi, aminek az érdeklődési köre alól egy művelt ember sem vonhatja magát ki, mert egyszerűen a gyakorlati élet utal mindenkit feléjük, s errevonatkozó ismeretek lépten-nyomon hasznosíthatók. — A bevezetésében a társasági lélektan tárgyát és célját vázolja röviden : minden ember és embertárs közli vonatkozást, viszonyt kell kinyomoznia és leírnia, s végül ezen lelki vonatkozások legfőbb törvényszerűségeit megállapítania. Az első főrészben a szociális egymásrahatás módjait, útjait állapítja meg. Ezek közül közvetlenek a telepathikus, okkult, ma tudományos okszerűséggel még fel nem derített, de tényszerűségeikkel ható közlési formák. Érdekesen okolja itt meg pl. az összeszokással azt a távolbaható tényt, amikor két egymástól távoleső házastárs ugyanegy időben ugyahazt gondolja. A közvetett egymásrahatás útjai a mimika, gesztusok, szimbólumok, hangok, beszéd. Figyelemreméltóan mutat itt rá a beszéd és írás eredeti, naturális gyökerére, amely az előbbi esetben szimbolikus (mutogatás jelekkel) s az utóbbi esetben primitív kirajzolása, ábrázolása volt a dolgoknak, s elsajátításuk az ember számára fokozatosan úgy vált egyre nehezebbé, amint e naturális alaptól eltávolodtak (betűírás, gyorsírás). Másrészt meg kollektív lélektani alappal biró szimbólumok váltak reális közlőeszközökké (sípjel, vörös jelzés, mint ijesztők). Élj lélektani kategóriákat is konstruál a régi szangvinikus, melancholikus stb. helyett, —• amelyek kétségtelenül közelebb állanak már a lelki élet eleven valóságához : élénk, nyugodt, explozív, timid. Ezek gyakorlati kevertségét természetesen ő is elismeri, sőt mint megoldhatatlan problémát veti fel az egyes ember társas vonatkozású lelki ingadozását, pl. valaki egyszer lehet explozív, társas vonatkozásba kerülésre (sit venia verbo) schlagfertig, kitartóan közlékeny, határozott fellépésével vonzó, máskor pedg timid, visszahúzódó, szótlan, esetlen, ügyetlenkedéseivel visszataszító modorú. A tények mögött adott esetekben kétségtelenül az idegrendszer állapota (kimerültség, pihentség) és az akaraterő fegyelmezőképessége van. A második főrészben a szociálpszichikai hatóerőkről tárgyal. Sozialpsych. der Kräfte, majd felállítja a szociális közlési formákat egybefogó kategóriákat, melyek mindegyikének szempontjából szemlélhető egy-egy szociális ható tényező: Extenzitás (kettő, három, sok), Intenzitás (vonatkozás, összeköttetés, egyesülés), TemporalitÜs (pillanat, időköz, állandóság), Exislentialitds, vagy a valószerűség kát.-ja (realitás, virtualitás, pl. telefonérintkezés és immaginär pl. üldözési mánia), Modalitás, vagyis a szociális formák létrejövési körülménye (véletlen, kényszerűség, szándék), Qualitás (ösztönszerűség, célszerűség, értelmes forma). Ezekkel sok jól használható szempontot nyújt a szociális psychológiai kutatásokhoz, de néhol túl formaiak és nem eléggé differenciáltak. Itt alapozza meg a társasági lélektant a következő megállapításával : az egyén, mint lélektani tényező is a nlaga elszigeteltségében egy valószerűtlen, elvont, kispekulált valaki, akit a kutató tudományos érdekből erőszakosan kiválaszt a reális életközösségből, s ezért elért lélektani megállapításai is csak bizonyos mértékben fedik a valóságot, egyébként immagináriusok maradnak. A zárófejezetekben a szociális integrációkkal (közszellem, szellemi irányzatok, kollektív öntudat) foglalkozik s az egyén és közösség egymásrahafásának a problémájával, s igen sok nagyon is időszerű társadalmi jelenség okára mutat rá meglepő éleslátással és gyakorlati érzékkel. Nyíregyháza. Rezessy Zoltán.
