Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Dr. Péter Zoltán: Az önképzőkörök hanyatlása
Dr. Péter Zoltán : Az önképzőkörök hanyatlása. 113 kinövő bajokra, akadályokra és olyan hatalmas versenytársaira mutatnak rá az önképzőkörnek — de voltaképen az egész iskolai munkának is —, amelyeknek leküzdése nélkül nem fog sikerülni az önképzőkör feltámasztása. Itt már az egész humanista jellegű középiskolai oktatásnak az élettel való nagy ellentéteire bukkanunk rá az önképzőkör látszólag csekély jelentőségű problémájával kapcsolatban. Itt előttünk a régi nagy kérdés : iskola és élet hogyan békíthető össze? Melyik alkalmazkodjék a másikhoz? S ha már az iskolának kell alkalmazkodnia az élethez, mennyire mehet az alkalmazkodásban sajátos célkitűzéseinek sérelme, de legalábbis megtagadása nélkül? Világos, hogy az önképzőkör nagyobb mértékben simulhat és kell is simulnia az ifjúság spontán érdeklődéséhez, mint az osztálytanítás, de ennek is van határa. Hol ez a határ, s azon belől mily változtatásokat lehetne tenni az önképzőkörök berendezésén ; ezek a kérdések oldják meg jórészt ez intézmény élet-halál problémáját. A felületen keresgélő dolgozatok között vannak mélyebbre tekintő feljegyzések is. Több tanulónál előfordul az önképzőkör kényszerű tagsága, a benne megkívánt feszélyezett rend, s formalitásokat megtartó munka ellen való jellegzetesen ifjúi tiltakozás. Intézetünkben csak a legutóbbi években vált kötelezővé a tagság a két legfelső osztály tanulói számára, ezért majdnem minden dolgozat foglalkozik ezzel a kérdéssel. Általában helytelenítik a kényszert, szelídebben vagy határozottabban elítélik, többen meg is indokolják, miért nem tartják alkalmasnak az önképzőköri munka fejlesztésére ; az erőszakkal szerzett tagok inkább ártalmára vannak a komoly munkának, mint hasznára, magaviseletükkel, rendetlenségükkel gátolják a munkát. Részvételük inkább szabotázst jelent. A tisztikar helytelen megválasztását is többen a nem önként belépő tagok könnyelmű felfogásából származtatják. Igen sokan hivatkoznak az önképzőkör konzervatív nehézkességére, mint amely a mai idők követelményeihez való korszerű alkalmazkodásnak akadálya, s így életképtelenné teszi végeredményben az önképzőkört. Nem lehet újítani, az újat akarókat visszautasítják. Vannak, akik szervezetében kifogásolják, hogy együtt kénytelenek dolgozni a tehetségesek a tehetségtelenekkel, s ez a kényszerű együttműködés a haladás nagy akadálya. Amazok nem tudnak az utóbbiaktól elég erős tempóban haladni, ezek pedig még ezt a mérsékelt iramot sem bírják. Vannak, akik nem külső körülményekre hárítják a kényszeredett munka okát, hanem nviltan kimondják, hogy a hiba magukban az önképzőköri tagokban keresendő, illetőleg a mai ifjúságban. Hanyagsággal, könnyelműséggel, nemtörődömséggel, irigységgel, felületességgel, gyermekes éretlenséggel, tunyasággal, minden munkától való irtózással, önhittséggel, képzelt szellemi fölény fitogtatásával, komolytalansággal, tehetséghiánnyal, részvétlenséggel, végeredményben lelkesedés hiányával vádolják a mai ifjúságot. 2
