Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Trócsányi Dezső: Az új tanterv elé
10*1 Trócsdnyi Dezső : Az új lanttrv elé. tünk és a nemzetek jövője is. A családi élet ősi tisztaságát, jelentőségét, nemzetfenntartó szerepét csak így lehet visszaszerezni és a bukás szélén álló világot megmenteni. A meredély szélén álló Ádámot is Éva anyasága rántotta vissza a mélységbe ugrástól: a bűnös, összetört, meghasonlott emberiséget is a családanyák tisztasága, glóriásfényü lelke vezetheti vissza a régi boldog időkbe. A magyar jövendő megváltozása, a mai zord és mostoha sorsból jóra, szebbre, víg esztendőkre fordulása is csak ezen az úton érhető el. Debrecen. Vitéz Bessenyei Lajos dr. Az új tanterv elé. A filozófia mint tantárgy. A tantárgyak sorsa általában az, hogy a középiskolából kikerülő ifjú nagyobbára elfelejti, amire szaktanulmányai során nincs szüksége, amit eszközül nem használ (nyelvek), vagy, amire tovább nem épít szaktanulmányai során. Általános műveltsége, amelyre a középiskolában szert tett, inkább azt az előnyt biztosítja számára tartalmilag, hogy a későbben is eléje kerülő műveltségi anyaggal szemben nem tájékozatlan, pl. el tudja időben helyezni a keresztes háborúkat, sőt céljukat, eredményüket is ismeri, tudja, mi a Pythagoras tétele, a szabadesés törvénye, az accusativus cum infinitivo : vagyis ténylegesen emlékszik az anyag fontosabb részeire, sőt lehetőségiíeg (potenciáliter) sok részletre is emlékszik, azaz ha újból foglalkozni kezd vele, sok minden eszébe jut. Mellékesen rá lehet itt mutatni arra, hogy a mai szokás, amikor a diák már alig vesz könyvet, hanem az iskolai segitő egyesülettől igényli s később visszaszolgáltatja, azt eredményezi, hogy a diák nem is lép belsőbb viszonyba könyvével. A könyvre nem gondolja soha ,,az enyém“, nem érzi lénye egy darabjának ; ritkaság lehet, ha megszereti, csupán eszköz a kezében, s valószínűleg örül, mikor a tanév végén visszaadja a segítőegyletnek, hogy soha ne lássa többet. Még diákpályája alatt is nem egyszer szüksége lenne rá, hogy utánanézzen valaminek, de a könyv nincs kezeügyében, az utánanézés elmarad. Később az életben is előfordul, hogy elővenné egyik vagy másik könyvét valamiért, de hiszen nem is volt könyve. Megszokja, hogy ne is törődjék a régi tudnivalóval. Potenciális tudását így később nem aktualizálhatja, ami semmiképpen sem szolgál műveltsége előnyére. Érdeklődése egyre szűkebb körre szorul, a foglalkozásán túl alig izgatja kulturális kérdés, a hivatását is csak a megélhetésért űzi : így lesz filiszter, a kultúra karrikaturája. Jelszava : kenyér, kellemes élet, szórakozás. Egyáltalában nem szándékom, hogy a filiszterért a segítőegyleteket tegyem felelőssé. A filiszter alakulása sokkal bonyolultabb