Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 10. szám - Dr. Harsányi István: Diákhazugságok szerepe a családi és iskolai életben
Dr. Harsányt István : Diákhazugságok szerepe a családi és iskolai éleiben. 419 érvényes a tétel. A különben rendezettnek mondható családi élet is több hazudozó gyermektípnst termel ki. Ezek közül csak kettőt említek. Az egyik az elnyomott, a másik az elkényeztetett gyermek típusa. Az elsőbe tartozó gyermek hazudik, hogy legalább valamihez hozzájusson, valami olyat csinálhasson, ami életvágyait kielégíti, s amiből különben teljesen ki van rekesztve. Az elkényeztetett gyermekeknek elvész az ítélőképességük, az önkritikájuk. Nem tudják, hogy végeredményben is mi szabad, és mi nem szabad nekik. Minduntalan tágítani akarják mozgáskörüket, s erről akkor sem mondanak le, ha normális, de rájuk nézve kedvezőtlenebb környezetbe kerülnek. — Talán fel sem kell említenünk, hogy alapvető zavarokat idéznek elő az abnormis családi körlümények : a válások, több- rendbeli mamák és papák presztizspolitikája és gyermeklélek-pusz- tító huza-vonája. Ilyenkor szegény gyermek legtöbbször végkép elveszti lába alól a talajt, s hanyat-homlok zuhan a hazugság örvényeibe. — Az is megtörténik persze, hogy az iskola, különösen a belső életében zilált, nem egységes világnézetű és ellentétes igényekkel fellépő, álutakat is megengedő és honoráló iskola kapatja rá a gyermeket a szülőkkel szemben tanúsított hazudozó magatartásra. A gyermek, az ifjú életének nagy része a család és iskola fórumán játszódik le. Hozzá még párhuzamosan, nem pedig egymásután. Ha tehát biztosítani akarjuk gyermekeink és tanítványaink zavartalan fejlődését, lehetetlen észre nem vennünk, hogy mindenekelőtt az iskola és a család harmóniáját kell tűzön-vízen megteremtenünk. Ez azonban csak úgy lehet, ha a szülők elsősorban és mindenekfelett csakugyan szülők, a tanárok szintén elsősorban és mindenekfelett tanárok, nevelők. Nem emlékszem rá, hogy olvastam volna valaha találóbb, és jobban a kérdés gyökerére tapintó megjegyzést a szülő-gyermek viszony jellemzésére vonatkozólag, mint Dosztojevszkij néhány sorát a Karamazov testvérekben : „Az összes apákhoz intézem szavaimat : apák, ne keserítsétek el gyermekeiteket. Teljesítsük előbb mi magunk Krisztus parancsát, s csak akkor vegyük kérdőre gyermekeinket. Máskülönben gyermekeinknek nem atyái, hanem ellenségei Aragyunk. A szülő még nem apa, mert apa csak az, aki a szülői állapoton kívül is megérdemli azt a nevet. Azt hiszik önök, hogy az ilyen kérdések nem foglalkoztatják a mi gyermekeinket, mondjuk a már serdülésben levőket, a már gondolkozni kezdő ifjakat? De bizony foglalkoztatják, smi hiába kívánnók azt a lehetetlenséget, hogy ilyesmitől tartózkodjanak. A fiatalemberben akaratlanul is gyötrelmes gondolatokat ébreszt az, ha az apai névre méltatlan apát lát, kivált ha összehasonlítja azt más gyermekek, az ő kortársai érdemes apáival. Álljon az ifjú az apja elé, és kérdezze meg attól egyenesen : apám mondd meg, miért kell nekem téged szeretnem? apám, bizonyítsd be, hogy nekem téged szeretnem kell. S ha az apa képes lesz erre felelni és bizonyítani, akkor az lesz az igazi, normális család, nem olyan, mely csak misztikus babonára van alapítva, az lesz 3*
