Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 10. szám - Rezessy Zoltán: Az újabb nevelőirányzat néhány kevéssé kívánatos, de várható következménye
Rezessy Zoltán : Az újabb nevelőirányzal kevéssé kUdna'os kivetkez nénijei. 405 Az iskolaév megrövidítésének komoly alapja elsősorban nincsen. Az egyes fürdőérdekeltségek üzleti spekulációinak a tanítás és nevelés sui generis más és összehasonlíthatatlanul magasabb, közérdekű ügyét alárendelni magátólértetődőleg már eleve nem lehet. De ettől eltekintve is mily kevesen vannak ma olyanok, akik a kéthónapos vakációból csak hat hetet is, mennyivel többen négy, kettő s legtöbben, akik egy hetet sem tudnak fürdőhelyen tölteni, ellenben csaknem három hónapon keresztül kikerülve az iskolai elfoglaltság, gondoskodás, fegyelem alól, haszontalan naplopással, lustálkodással, felelősségtelen hányavetiséggel tolják a napokat egymás után. Hogy mily hátrányos és veszélyes ez, nemcsak a racionális művelés, hanem az erkölcsi jellemképzés szempontjából is, nem kell külön hangsúlyoznunk. Az iskola tanító és nevelő munkája, melyet kilenc hónapon keresztül lelkiismeretesen végzett, csaknem teljesen semmivé válik. E mellett az egyetemen s az életben is, különösen pályája kezdetén csak úgy boldogulhat majd, ha vakációzásait a minimumra tudja redukálni. S mi bizony így nem erre neveljük őket, s így aztán nem csoda, hogy hosszabb, nagyobb türelmet s készenlétet kívánó munkateljesítmények előtt oly sokan letörnek az életben, sőt előbb az egyetemen is már. Csak közbevetőleg jegyezzük itt meg, hogy az időszerűbb pedagógiai feladat a tanév megrövidítésével szöges ellentétben az volna, hogy igyekeznénk a növendékeket nyáron is foglalkoztatni munkatáborok, csereakciós társas tanulmányi, nyelvgyakorló utazásokkal s hasonlókkal. Másrészt tanulmányi szempontból sem mondható az előnyösnek, hogy a tanév végén a tanár állandó bizonytalanságban van az ismétlések beosztásánál, s végül is vagy hiányosan vagy oly adagokban kénytelen ismételtetni, hogy a tanuló évvégi számonkérő beszámolója végzett munkájáról csaknem lehetetlenné válik. És mivel erre még az évvégi összefoglalók sem nyújthatnak alkalmat, ezzel is a gyermek egy kényelmes karosszékbe kerül, a tanár viszont az osztályozásnál sokszor igen súlyos lelki- ismereti vívódások elé. Felelősségteljes beszámolóra az egyetemen s az életben is állandóan szüksége lesz. Kár erre is elő nem készíteni. Ugyancsak így kell nyilatkoznunk a tanóramegkurtítások s a növendékek délutáni „szabadságolását“ illetőleg is. Ez seni javítja sem a nevelés, sem a tanulás várható eredményeit. A tananyag feldolgozására így kevésbbé alapos alkalom adódik, az iskolai dolgozat- írás nívója szemmelláthatólag romlik, maguk a növendékek szeretnék legjobban azt az elvesztett 5—10 percet még felhasználni. A mellett a y2\ és 1 között nyert idő, a hét legtöbb napján, mikor nincs tanfolyamokkal stb. elfoglalva, úgyis elveszett idő a növendék számára. S később sem az egyetemi, sem a polgári élete sem lesz bizonnyal délutáni szabadságolásra berendezve. Végül még néhány szót a túltengő iskolai ünnepségekről és más kevéssé indokolt iskolai szünnapokról, óraelmaradásokról. Nem akarunk itt most bővebben kitérni arra, hogy mennyire hátráltatja ez a tanárt, tanulót egyaránt tanító, tanuló munkájában, mert hiszen
