Protestáns Tanügyi Szemle, 1935

1935 / 10. szám - Szathmáry Lajos: Áprily Lajos verseinek olvasásakor

388

Szathmáríj Lajos : Áprilij Lajos verseinek olvasásakor

nek, a császár titkárságát nem fogadta el, iparkodott boldog lenni „procul negotiis“. Ez a szerény, félrehúzódó, magánosságot kedvelő költő éppen azért „mentes maradt a csapástól“ : Ivr.zq, áf-x; élt és halt. Még e tekintetben is irígylésreméltó ember. Csak talán dicsőségben közelítette meg a „szertelen nagyság“ határait, hiszen —• íme — kétezer év múltán is igaz tisztességadással hódolunk emlékezetének. Apotheosisa nem merészelt e téren sem túlságos méretekbe szárnyalni, az arany középszerűség mérsékelte dicsőségvágyának röptét is, és viszonzásul a sors megajándékozta téren és időn túl haladó halhatatlansággal. Igaza volt és lesz is Horatiusnak : „non omnis mortuus est!“

Vitéz dr. Bessenyei Lajos.

Áprily Lajos verseinek olvasásakor.

Mint a mai élet óriási kérdéseinek homályában válasz után hallgatódzó modern emberfia, mindig nagy gyönyörűséggel olvastam Áprily Lajos verseit. Emberi fájdalmának verssé vergődésében megtaláltam a mi mondanivalóinkat. Az ő verseiben a mi szívünk küszöbén rekedt szavaink nyertek szépséggé tisztulva örök formát.

Mint tanárember azonban még külön is rokonnak érzem Áprily költői lelkiségét a magaméval, a magunkéval. Maga is a művelődés körében munkálkodik, s így fantáziájának képzeti elemeit is abból meríti. Épen ezért csak a művelt emberek élvezhetik a verseit maradéktalan megértésből fakadó esztétikai örömmel. Képzettársításának anyagát az egész emberi kultúra adja, szűkebben az irodalom, tágabban a természetismeret kereteiben. A közfelfogásban holt iskolai anyag nála az élettel élénk viszonylatban álló, közértékű kincs. Szimbolisztikája csak azok előtt világosodik meg egész mélységében, akik az irodalomtörténetben is járatosak. Róla igazán elmondhatjuk, hogy az írástudók költője. Ez azonban semmiesetre sem jelenti azt, hogy hatóköre szűknek rendeltetett. Legalábbis önmagából kiindulólag nem. Hiszen a középiskola ismeretvilágával rendelkező közönség már olvashatja, s ez manapság már elég tág kört jelent. A választottak olvasmányává inkább az a finomság teszi az ő kötetét, amely az asszosziációs elemek összefűzésében nyilvánul a költőnél, olvasójánál pedig ez elemek hangulati egymáshoztartozásának felismerésében.

Legkülönösebben azonban az fogott meg olvasásakor, hogy az antik kultúra, az óklasszikai műveltség iskolásnak csúfolt irodalmi és történeti vonatkozásai Áprily szimbolisztikus ábrázolásaiban mennyire a tudatvilágának a felszínén, annak előterében fekszenek. Mintha csak az imént érettségizett volna a humán tárgyakból. Szinte diákosnak mondhatnám a fantáziáját, de tán még inkább deákosnak. Ügy érzik, hogy a hegyek fenségén és a virágok személyes