Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 8-9. szám - Hazai és külföldi irodalom
Hazai es külföldi irodalom. 379 kevésbbé nélkülözheti, mint a fizika a kauzalitás fogalmát, avagy a biológia a célokra, az egész felé való törekvés (Ganzheitskausalität) gondolatát. A legmagasabb érték időnként az által válik ismertté, hogy oly korok, amelyekben nagyobb összefüggések lesznek láthatókká, reá mutatnak. Ily világtörténeti korszakban élünk ma. Korunk ismét egységes világkép után törekszik. A XIX. század előkészítő szerepe után ismét egy metafizikai korszak van ébredőben. Eibl mesteri vonásokkal ecseteli a XIX. század gondolatvilágát és művészetét a német klasszikus kortól fogva, amely elismerte az értékek rendjét a lermészet felett. Ez volt a Haydn, Mozart, Beethoven, Klopstock, Lessing, Goethe, Schiller, Kant s Schinkel kora. Majd jött a romantikusok és az atomisztikus társadalomtan és a materializmus kora. A stílusok is nagyon változtak. A pozitivizmusnak megfelelő impresszionizmust követi a XX. század elején „neue Sachlichkeit“, amely a jövő stílusának csiráját rejti magában : Plátó szellemében szimbolizálja, hogy a világ magva az örök formák. Az 1900 óta beálló fordulatot Eibl a „harmadik birodalomnak“ nevezi. Ez az antik és keresztyén, amint már Goethe a „Faust“ második részében is látta, amely gondolat a szlávoknál a messzianizmus gondolatát öltötte s amely gondolat Ibsenben lelte kritikusát. Az új fordulat elsősorban a bölcsészeiben talál jellegzetes kifejezésre, s behatóan tárgyalja szerző a kialakuló új világképet. A XIX. század pozitívizmusa csak a tapasztalatot tartotta szem előtt, de már a törvény fogalma is több, mint tapasztalati adottság. A világ rendezett valóság, s a tudat több, mint a benyomások egyszerű együttléte. De nemcsak az új világkép metafizikai és pszichológiai alapjait tárgyalja a szerző, de az új fizikai világkép is szóhoz jut, a tér, idő, kauzalitás problémája. Az euklideszi tér mellett nem euklideszi terek is gondolhatok. Az idő is relatív. A skolasztika szerint az örökkévalóság megállított jelen. A geológiai korszakok az idő formájában folytak-e le, midőn élő lény még nem volt ? A tudat fellépése előtt lehet-e időről szólni ? A kauzalitás kérdése ismét az idővel függ össze. Mindezek súlyos problémák. Érdekes Eibl felfogása a csodáról. Elméletileg nem lehet a csodát tagadni, mert a természettörvények megváltozhatatlan- ságáról szóló tan megdőlt. A világ egy metafizikai tudat (Isten) teremtése. Őt a mi kategóriánkhoz kötött tudatunkkal felfogni nem tudjuk, s ezért az általános tapasztalt jelenségektől elütő eseményeket is idézhet elő. Az új biológiai világkép is beható tárgyalást képez e könyvben. Már Pláto tanította, hogy mindennek van metafizikai háttere. Ezt a gondolatot újítja fel Driesch, a neo vitai izmus kiváló képviselője, a „Philosophie des Organischen“ híres művében. Az entelechia időfeletti lényegiség, amellyel a terv fogalma vele jár. A terv pedig mindig magasabb valóságból származik, mint az anyag. Az emberben megvan a magasabb értékek felé való törekvés. Az ember az élő lények között már az által is külön helyet foglal el, mert általa a megvalósítandó, a „keil“ (Ordnung des Seinsollenden) rendje a természet rendjébe vonódik be és a természetnek és a szabadon, normák után cselekvő embernek összműködése következtében a létnek új rétege keletkezett : a történelem. Nicolai Hartmann szellemében is az ember feladata az értékek megvalósítása. Azokat valósuláshoz segíti. Nélküle csak lehetőségek. Az emberben megvan a határtalan felé való törekvés, amely midőn a természetesnek régiójában, az ösztön kielégítését szolgálja, menthetetlenül az egyes és a társadalom elfajulásához vezethet, de a szellemi értékek dimenziójában az emberi létet felemeli. Az erkölcsi és szellemi értékek a legfontosabbak. Az emberek életközössége szereteten és bizalmon alapul. Az a körülmény, hogy az ember gazdagabb lesz, ha szellemi javakat igyekszik elérni, és annál boldogabb, minél több jóságot terjeszt maga körül, mutatja, hol van az ember igazi hazája. Az értékek megvalósulása küzdelmek és katasztrófák által történik, s ezek alkotják a történelem külső eseményeit. A legmagasabb érték a vallásos élmény és a kegyes életet élőnek (Eibl szerint elsősorban a szenteknek) van közvetlen tapasztalata Istenről.
