Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 1. szám - Péterffy László: Két hét Münchenben
30 Péter/fy László : Kél hét Münchenben. kép, hogy német kollégáinknak meglehetősen fogyatékos ismereteik voltak rólunk. Alig tudtak többet Magyarországról, mint mi pl. Macedóniáról. Egy földrajzszakos német tanárnő ült mellettem. Arra a kérdésemre, mit tud Magyarországról, elsorolt három-négy városnevet (Budapest, Szeged, Debrecen), ugyanannyi kiváló író és államférfi nevét (Petőfi, Kossuth, Horthy). Igen, ismerte még a ,,Plattensee“-t. Mit taníthat, ha ilyen keveset tud rólunk? Semmit. Mennyivel többet tudhat ő és tudhatnak kollégái Belgiumról vagy Hollandiáról, pedig azok se nagyobbak, még nem is műveltebbek, mint Magyarország ! Valahol hiba van. Bennük? Bennünk? A kérdést jobb felelet nélkül hagynunk. Június 29-én este más arcát láttuk a német népnek. A kedélyes mosoly egyszerre letörlődött róla, hogy helyet adjon a mély gyásznak és a mérhetetlen elkeseredésnek. A Münchener Zeitung így ír erről a napról : „A versaillesi szerződés 15. évfordulója ! Nincs feketébb napja a német történelemnek, mint június 28. A szégyen és a gyalázat, a becstelenség és árulás napja.“ És valóban, München népe szíve szerint gyászolt e napon. Ameddig a szem ellátott, mindenütt fátyolos zászlókat lengetett a szél. Az iskolákban a Saar-vidékről esett szó. A nép pedig beláthatatlan sorokban zarándokolt a Königsplatz-ra, hogy tilatkozzék az ellen a hazugság ellen, melynek versaillesi szerződés a neve. Bennünket is sodort az ár előre, a Königsplatz felé. A hatalmas teret már ellepte a tömeg. A Staatsgalerie s vele szemben a Glyptothek lépcsőzetén mozdulni sem lehetett. A Propyleák oszlop- csarnokában egyszerre csak kigyúltak a szövétnekek, imbolygó fényt vetettek az aláomló zászlókra és megvilágították az aranybetűs feliratot: Niemals mehr einen Vertrag, der unsere Ehre schändet. 100,000 szem nézte a lenyűgöző látványt, 100,000 fül hallgatta a megszólaló megafonokat, melyek beleharsogták a lassan leereszkedő éjtszakába a német nép tiltakozását... Érdemleges munkánkat június 28-án kezdtük meg és július 10-én fejeztük be. Főhadiszállásunk az Isar partján épült Maxi- milianeum volt. Ez a Maximilianeum egy magaslatra épített hatalmas épülettömb, voltaképpen képtár, de földszinti részét a Deutsche Akademie foglalta el a maga egyre fejlődő intézményeivel. Itt hallgattuk jónevű előadóink előadásait, s innen rajzottunk ki olykorolykor Führung-okra. Mert elfoglaltságunk kettős irányú volt : ha nem hallgattunk szakelőadásokat, akkor Führung-okon vettünk részt. Az egyik az elmét fárasztotta, a másik az elmén kívül a testet is. E kétirányú elfoglaltságról az egész vagy félhetenként előre elkészített és sokszorosított Stundenplan tájékoztatott. Elkészítése meglehetős nehézségekbe ütközött, mert a Goethe-Institut-nak csak egy előadóterem állott rendelkezésére, noha a Fortbildungskurs-on rajtunk kívül svédek is résztvettek. A vezetőség elég elmésen oszlatta el e nehézséget: mikor a magyar csoport előadásokat hallgatott, akkor a svéd csoport Führung-ra ment, mikor pedig a svédeknek kellett az előadóterem, akkor a magyarok tanultak peripatetikus módszerrel.
