Protestáns Tanügyi Szemle, 1935

1935 / 8-9. szám - S. Szabó József: A magyar református tanügy újkori fejlődésének kezdete

S. Szabó József: A magyar református taniigy újkori fejlődésének kezdete. 341

patakon készített tanterv állott a magyarnyelvű tanítás alapján, de ez még nem föltétlenül kívánta azt meg. Majd 1797 április 24-én tartott gyűlésében a tiszántúli egyházkerület mondotta ki, hogy „Tiszteletes Professzor Uraimék a közelebbi május 1. napján kezdődő oskolai esztendőtől fogva átaljában mindenféle tudományokat magyar nyelven tanítsanak, mert ezt kívánja a művelődés érdeke, a tanítás sikere és az ország törvénye“.3 Erre a particulákban is megindult a magyarnyelvű tanítás érdekében a mozgalom. De sok helyen, így Cegléden sem tudták eldönteni, hogy vájjon a latin iskola magyar- nyelvű átalakítására, vagy a Ratio Educationistól követelt nationalis tanintézet szervezésére törekedjenek-e? A nemzeti iskolától a Ratió- val harcban álló egyházi hatóságok csaknem mindenütt idegenkedtek. A debreceni anyaiskola sem engedte régi iskolai szervezetét megbolygatni, ellenben Sárospatak 1796. évi tanrendjében már némileg szakított a múlttal, amikor az alsó fokon két osztállyal nemzeti iskolának a létesítését mondotta ki,4 *1810-ben pedig egy újabb, jól átgondolt tantervet alkotott, mely „klasszikus és modern egyszerre“. A parti- culákat ez a lázas, egymással sokszor ellentétes intézkedéseket tevő reformkorszak, midőn nem lehetett tudni, hogy a tanintézetek a fejlődés milyen fokán állanak meg, s miféle iskolatípusok alakulnak ki, bizonyos várakozó álláspont elfoglalására késztette. Egyelőre megmaradtak a régi állapotban. Egyébként a harc voltaképpen a humanisztikus (óklasszikai) és reális (modern) tanítás között folyt, míg végre ez utóbbinak korlátolt győzelmével végződött.

A tiszántúli kerület magyarnyelvű tanítást kívánó határozata csak rövid ideig maradt érvényben. A tanári kar mihamar visszatért ismét a latinnyelvű tanításhoz. A humán és reál szellem Sárospatakon is erős küzdelmet vívott, de ott már a régimódi az újat, a magyar- nyelvű tanítást hosszabb ideig nem tudta háttérbe szorítani. Az új tanitási rendet és szellemet főként az egyházkerületek és kollégiumok vezetői (Vaif József, Domokos Lajos) sürgették, s miután sikerült a két ősi főiskolát (Debrecen, Sárospatak) a kerületek alá rendelniük, a református tanügy új korszakát nyitották meg. A két kerület most már a kebelükben lévő összes tanintézet egységes vezetését is kezébe vette, ami, azoknak a két főiskolával való régi és szoros összeköttetésénél fogva, a főiskolák subordinatiója után nem ment nehezen. A kerületi iskolakormányzásra tagozódások azt hozták magukkal, hogy ezentúl a particulák a két tiszai egyházkerületben csak saját kerületük anyaiskoláiból vihettek rektorokat. Ebből egyes esetekben a két kerület között súrlódások keletkeztek. így pl. a szikszói parti- cula felett, mely rég idő óta Debrecenből hordta rektorait, s most a

3 Balogh Ferenc: A debreceni református kollégium története adattári rendszerben. Debrecen, 1904—13. 17., 136. 1.

4 Szombathi János; Egynémely feljegyzések, melyek a sárospataki helv.

hitv. főiskola történetére vonatkoznak. Magyarra ford. Gulyás József. Sárospatak, 1922. 16 1.