Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 7. szám - Horváth Endre: A lengyel cserkészek jubileumi nagytáborában
Horváth Endre : A lengyel cserkészek nagytáborában. 271 Már itthon nagy megnyugvással éreztük, hogy a vezetők gondos előkészítő munkát végeznek, hogy a világosan kitűzött, pontosan körvonalazott célok elérhetők legyenek. Az angliai jamboree tapasztalatain okulva, egymástól különválasztották a fiú- és tiszti s öregrajokat, ami úgy az általános cserkészfegyelem, valamint a fiúkétól eltérő munkaterv szempontjából is kívánatosnak mutatkozott, s utólag nagyon helyes intézkedésnek bizonyult. A hat tiszti és öregraj csoportjába került a roverek raja is. Minden rajnak megvolt az előre megállapított munkaköre, amelyen belül még őrsök szerint is specializálódtak a feladatok. A műszaki és gazdasági őrsökön kívül volt lel- készi, egészségügyi, külügyi, vendégfogadó, hirszolgálatos, sajtó-, fényképező, rajzos és tanulmányi őrs (öregcserkész tanulmány, kisfiú tanulmány). Ezek előre megállapított munkaterv szerint dolgoztak. Remélhetőleg az összegyűjtött értékes anyag rövid időn belül megjelenik szakszerű feldolgozásban, hogy mindnyájan tanuljunk belőle, akik a cserkészet munkamezején is dolgozunk. Nagyon jó hasznát vettük az ügyesen összeállított táborozási Zsebkönyvnek, mely dióhéjban mindazt az ismeretanyagot felölelte, amire a lengyel nagytáborban résztvevő cserkésznek szüksége volt. Külön köszönet és elismerés illeti meg a vezetőséget azért, hogy a Zsebkönyvben közölt tizenkilenc pályatétel jutalmazására különböző társadalmi egyesületektől és intézményektől tekintélyes pénzösszeget gyűjtött össze (25, 30, 50 pengős pályadíjak). Ez a gondos előkészítés megtermetté értékes gyümölcseit : a magyar csapat gyakorlati felkészültsége az időjárási és egyéb nehézségek ellenére is biztosította a tábori élet külső folyásának teljes zavartalanságát, a szellemi és lelki felkészülés pedig azt a vidám, de munkás cserkészlelkületet, mely az elért sikerekhez vezetett. * Kerek számban 500 magyar cserkész és vezető vett részi a lengyelországi cserkészúton. Még egy 25,000 főt számláló jamboreen is tekintélyes szám — az idegen nemzetek mind kisebb képviseletet küldtek —, mégis azt kell mondanom, hogy kevesen voltunk. Kevesen voltunk, mert én minden magyar cserkészt szerettem volna azoknak a felemelő nagy élményeknek a részeseivé tenni, azoknak a tapasztalatoknak a birtokába juttatni, melyekkel mi gazdagodtunk. Különösen kevesen, alig néhányan voltunk protestáns cserkészvezetők, őszintén megvallom, hogy ez a körülmény a táborozás egész ideje alatt s még most is fájó érzéssel tölt el, mert bármi oka volt is az elmaradásnak, tény az, hogy az ilyen ritka alkalmak elmulasztása pótolhatatlan veszteség a mi csapataink életében. Épp ez a körülmény késztetett arra, sőt úgy érzem, erkölcsi kötelességemmé teszi, hogy a lengyelországi cserkészút általam legfontosabbaknak ítélt tanulságairól röviden beszámoljak, s ezzel elérjem azt, hogy az említett szakszerű feldolgozások a csapatmunka érdekében kellő figyelemben részesüljenek.
