Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 6. szám - Papp István: Néhány szó a magyar dolgozatról
Papp István: Néhány szó a magyar dolgozatról. 265 arra, hogy ne lásson áthághatatlan választófalat az iskola elvont •értékei meg a valóságos élet közt. Mert ma bizony az iskola idegenül és értetlenül áll az élettel szemben. A diák ezt érzi, látja. Az iskola értékeléseit elfogadja, de csak éppen hogy elfogadja és szépen utána is mondja, a lelkében pedig talán egy húr sem rezdül a retorikailag kicirkalmazott utánamondáskor. S aztán vaskényszerüséggel elébe áll egyszer maga az élet : mint tiltott, de éppen ezért édes borzongást kiváltó titok, mint a lét hivatalosan értéktelennek nyilvánított •oldala, mindenesetre azonban mint meg nem értett tényező lopakodik be lelkivilágába, s ösztönös biztonsággal hódítja magához. Ma még nem szabad élni az életet, de holnap... ! Ha nem is értékes, de élvezetes ! így áll elő egy szörnyű kettősség, egy roppant szakadék a középiskola neveltjeinek, a művelt embereknek lelki életében. A retorikailag nevelt, szónokló nemzedék lelkében fennen csillog az iskolában tanult elvont értékek rendszere, alatta azonban ott háborog a meg nem értett élet valósága, s követeli — ha titkos utakon is — a maga jogait. Hány ember nyüzsög körülöttünk olyan, aki hiábavaló életet él. Kínos magáraeszmélések pillanataiban sajátmaguk előtt is feldereng olykor elfecsérelt életük értéktelensége. A belső üresség vagy romlottság azonban egyáltalában nem gátolja őket abban, hogy továbbra is szónokolják és szavalják az igazat, a szépet, az erkölcsöst és a vallásosat. 2. Nyissunk tárt kaput az iskolában az özönlő életnek ! Vagy : oltsuk bele az iskola értékeit az élet valóságába ! Szoktassuk hozzá fiainkat és leányainkat, hogy ne beszéljenek és ne írjanak olyasmiről, ami őket meg nem mozgatta vagy éppen meg nem rendítette. Ne állítsuk őket olyan helyzetek elé, ahol feltétlenül hazudniuk kell bizonyos érzéseket és értékeléseket. Tanítsa meg őket a magyar tanár arra, hogy nyitott szemmel járjanak a világban, s végezzenek folyton megfigyeléseket. Már az utcán mennyi alkalom kínálkozik erre ! Ne menjen végig egy magyar fiú se az utcán úgy, hogy meg ne lássa a fetrengő nyomort, a koldus rongyait, a részeges züllöttségtől eltorzult arcát, a divatbábnak lélektelen ürességét, a munkanélkülinek hangtalan bánatát, a parasztnak és a munkásnak becsületben meg- kérgesült tenyerét. Látni kell tudni : ez már megindulás azon az úton, amely egy jobb jövő felé mutat. Aztán rendezni kezdjük az élet rohanó árjából kiragadott csoportokat. Hazavezetjük a tanulót saját családja körébe. Szembeültetjük az édesanyjával: próbálja meg egyszer megrögzíteni annak alakját, akiből feléje az élet legelemibb értéke, a szeretet melegsége sugárzik. Figyelje meg az édesapja szóta- lan tűrését, emésztő önfeláldozását a családjáért : s fedezze fel benne a kötelességteljesítés katonáját. Aztán lendítsük ki a szűk családi körből. Ösztönözzük, hogy éljen együtt a néppel, vegyen részt annak örömében és bánatában, érezze át sorsát és tanulmányozza sok-sok értékes kincsét, tulajdonát. Figyelgesse és tanulja meg a népi nyelvjárást, gyűjtse a népi szólásokat. Lehet ám tanulni a legalacsonyabb társadalmi rétegtől is ! Szép, hajlékony, sokatmondó kifejezéseket!
