Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 6. szám - Trócsányi Dezső: Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé
Trócsányi Dezső: Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé. 203 olvasás mellett. A darabot kísérő megfigyelés most már minden irányú irodalmi ismeret alapvető szemléleteit összegyűjti: stílus, szerkezet, műfaj, epikus és lírai részek, író, emberek, jellemek. Már Modern Gimnázium című tanulmányomban (1921) kifejeztem azt a reményemet, hogy lesz közoktatásügyi rádió-leadás, s ha ma még nincs is, még lehet; s hogy tíz klasszikus darabot az iskolai rádióban hallgathassa meg diákunk, az ma már nem olyan távoli ábránd. De még e mellett is megmaradhatnak drámaolvasó óráink, hiszen az olvasást, előadást úgyis állandóan gyakoroltatnunk kell. A IV—VI. osztályban e szerint irodalommal, mégpedig világ- irodalommal foglalkoztunk már (irodalmat tárgyaltunk az I—II. osztályban is, de főleg ifjúsági irodalmat), s a „stilisztikából“ és ,,poétikádból is elvégeztük figyeltető, munkaiskolái módszerrel, amit elvégezni érdemes volt. Sőt a rétorikai anyag nagy részét is átvettük, foglalkoztunk ugyanis a történetíráson, szónoki beszéden s a logika idenemvaló kérdésein kívül a szépprózai művekkel, a szerkesztéstani ismeretek fejlesztését pedig az I. osztálytól kezdődően műveltük. A történetírás műfajainak megismertetését azonban elvégzi a történelem tanára a történelmi olvasmányoknál; ha pedig a szónoki beszéd fajait nem tanulta meg diákunk, majd megismeri őket az életben ; s ha nem tanulta meg, hogy a beszéd felépítése induktív vagy deduktív lehet, azzal nem vesztett semmit. IV—VI. o. olvasókönyveiből — Epika, Líra, Dráma —, s azokon kívül is olvasott, irodalmi műveltséget szerzett a tanuló, nem betanult szöveg, hanem megfigyelések alapján. Megtanult beszámolni olvasmányairól. Remélhetőleg meg is szerette az irodalmat, nemesebb ember lett, szebbé teszi az életét, mert szereti a szépet (Endrődi Sándor ismert verse értelmében). A VII—-VIII. osztályban már könnyű lesz ilyen alapvetés mellett az anyagot szellemtörténelmileg rendszerezni és kritikailag méltatni. Itt is közös munka megy — nem magyarázó és felelő sablon. Vájjon nem érünk-e el eredményt? Érünk-e el így elérhető eredményt mai állapotaink mellett? 3. A gyakorlat kérdéséhez. Az előbbiek után van-e még külön gyakorlat? Diákunk mindig munkában volt. Irodalmi művekkel foglalkozva az órán gyakorolta az olvasást, hogy a kifejező és szép nívóra jusson, az olvasmánytárgyalásban mindig beszélgetnie kellett — szóbelileg fogalmazott —, szemlélt, figyelt és ítéletet alkotott, kedélyét és ízlését nemesítette, s időnként írásbeli dolgozatot is készített. Ezen a téren is sokat vétkeztünk valamikor, mennyi „tartalmat“- írattunk (viszont mennyi ,,elmélkedés“-t írtunk még diákkorunkban)! Ma az „élmény-elve“, s „a fogalmazás nem reprodukció, hanem produkció“ tétele felismerésével javul a helyzet. Igen figyelemreméltóak Kerecsényi Dezsőnek a dolgozatírást illető megjegyzései, s ami a „témagyüjtemény“-t illeti, Szemlénk és olvasói sokat nyernének, ha ő egy ilyen irányadó és eszméltető témasort közölne. Pápa. Trócsányi Dezső.
