Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 4. szám - Belföldi és külföldi lapszemle
Belföldi ás külföldi lapszemle. 185 sí második statisztikai alapon azt mutatja ki, hogy az egyes osztályokban alulról felfelé haladva számaránybeli eltolódás következik be a felsőbb társadalmi osztályokból származó tanulók javára ; végül a harmadik a porosz iskolaügyi minisztériumnak a főiskolai tanulmányokra alkalmas ifjúság kiválasztására vonatkozó rendelkezéseit ismerteti. Testi egészség, akaraterő, bajtársi érzület, odaadó munkásságra való igyekvés a népközösség érdekében döntenek e tekintetben a tudás mellett. Az érettségizettek ily szempontokból való kiválogatása az igazgatók, a Hitlerjugend szervezet s az illetékes nemzeti szocialista pártvezetőség jelentései alapján történik meg. A 3. füzet bevezető cikkeinek egyike (H. Sahrhagetól) a német Schulland- heim-mozgalmat méltatja, mely a vidéki élet megismerése, továbbá a közösség szolgálatára való előkészítés szempontjából igen nagyjelentőségű. Az összefüggő cikksorozat tárgya e füzetben a nyelvkérdés, és pedig elsősorban az idegen nyelvek tanításának kérdése. Bevezetőleg Max Krüger erősen szembeszáll azzal az áramlattal, mely az idegen nyelveket pedagógiai szempontból nem értékeli eléggé, s óraszámukat csökkenteni akarja. A népek gondolkozásmódját objektív úton csakis a nyelv segítségével lehet megismerni, a fordítás tehát nem pótolhatja az eredeti szöveget. A klasszikus nyelvekkel kapcsolatban utal a szerző a tanulók kérdéseiből kiinduló szövegmagyarázat formális képző erejére is. Johann Stöcklein a klasszikus nyelvek módszertanának kérdésével foglalkozva, lélektani vizsgálatokat és kísérleteket sürget a nyelv- tanítás szempontjából, mivel a tapasztalatokra, vagy a rátermettségre való hivatkozás itt csődöt mond. A modern nyelvekről szóló cikkek írói is különböző okokkal bizonyítják az idegen nyelvek tanításának szükségességét, az elsőséget pedig a franciával szemben már nyelvrokonsági alapon is az angolnak kívánják juttatni. Fölvetik azt a kérdést is, nem lehetne-e egyes iskolákban az északi nvelvek számára tanfolyamokat nyitni s egyes városok „Oberschule“ típusú iskoláiban valamelyik szomszédos szláv nép nyelvét is tanítani. A 4. füzet főkérdése a Saarvidék ügye iskolai szempontból is. E cikksorozatot megelőző két tanulmány a német őshit tanításának kérdésével s az „Oberschule“ földrajzi érettségi dolgozattételeivel foglalkozik. Az 5. füzet bevezető cikke Walther Zorntól ismét a Schullandheim kérdésével foglalkozik. A tanuló itt szinte játszva sajátít el sok fontos biológiai, földrajzi, számtani ismeretet, gyakorolja a rajzot, megtanulja a közös munka értékének megbecsülését, s mindenekelőtt megszereti a német földet. Egyébként e füzetben a művészetek iskolai kérdései kerülnek sorra. Az ének- és zenetanítással foglalkozó cikkek utalnak e tárgyak nemzeti fontosságára, s a német szellem erősebb kidomborítását óhajtják. A rajztanítással kapcsolatban Paul Weisshuhn azt kívánja, hogy a tanulót oly alkotások készítésére kell megtanítani, amelyekből gyakorlati haszna is van s neki örömet is okoznak. Az akadémiai rajztanítás utánzásának meg kell szűnnie, ellenben meg kell figyelni a népipart és a népművészetet. Ernst Thieme szerint a rajztanítás célja nem lehet csupán a művészi tehetség kifejlesztése. Arra kell törekedni, hogy a tanulók átlagos kifejezőképességet érjenek el. A tehetség hiánya itt ép úgy, mint egyéb tárgyaknál, szorgalommal pótolható. A megfigyelési és alakítási képességet kezdetleges elemekből kiindulva, bizonyos rendszer szerint kell gyakorolni, azonkívül szükséges a műérzéket is folytonosan fejleszteni. Érdekes gondolatokat vetnek fel a művészettörténettel kapcsolatos cikkek írói is. E szerint a zenetörténeti magyarázatoknak megfelelő szemelvényekhez kell kapcsolódnia teljességre való törekvés nélkül. Ami pedig a képzőművészeteket illeti, e téren jól megválogatott szemléltető képgyűjtemény tesz hasznos •szolgálatot. A képeket különböző tárgyak keretében ismételten is be kell mutatni a tanulóknak, s így a legfontosabb műemlékek és művészeti irányok lassanként emlékezetükbe vésődnek. Fontos volna a művészettörténettel kapcsolatban álló szakok tanárainak ily tekintetben való erősebb kiképzése. A versszavalás tanítása is szerepel e számban. Paul Habermann először is végigtekint különböző korok idevonatkozó nézetein, majd arra az eredményre jut, hogy ugyanaz a szöveg csak egyféleképpen szavalható el helyesen
