Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 1. szám - Kerecsényi Dezső: Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé
!) Kcrecsényi Dezső: Az új magyar nyelvi és irodalmi tunterv elé. kiegészítés nélkül a legszebb tanterv és a legszuggesztívebb utasítás is csak holt betű marad. 2. Munkánk másik területe az elmélet, az olvasmányanyagnak fogalmi értékesítése. Pedagógiai közhelyet ismétlőnk, ha hangsúlyozzuk, hogy ez az elmélet mindig csak folyomány, az olvasmány egyik irányú eredménye. Az ismétlésre azonban szükség van, mert tankönyveink máig sem számoltak ezzel a már nem egyszer kiemelt követelménnyel. Esetleg megvalósul most az a tanári kívánság is, hogy minden osztályban csak egyetlen tankönyv lesz, az olvasókönyv, de ennek anyaga olyan, hogy alkalmat nyújt az eddig külön- váltan élő elmélet természetes felépítésére. Ez a középiskola folyamán fellépő elméleti anyag három rétegű : a magyar nyelv fogalmi ismerete, az irodalomelmélet alapjai (az eddigi stilisztika, retorika és poétika anyaga) és irodalmunk fejlődésmenetének rajza. A nyelvtan megismertetésénél végre egyszer már szakítani kell azzal a babonával, hogy a magyar nyelvtantanítás kötelessége az idegen nyelvrendszerek megalapozása. A magyar iskolai nyelvtan ma még teljesen a latin grammatika kereteire van ráhúzva, s ha történtek is olyan igen hasznos megoldások, melyek a magyar nyelv- ismeret fogalmi tudatosítását induktív úton végzik, a latin nyelvtan logikuma, rendszer-formalizmusa állandóan gyengíti őket. Túlságosan korainak tartjuk anyanyelvűnk törvényeinek már a III. osztályban megtörténő teljes rendszerezését, általában pedig minden olyan munkának a magyar nyelvi és irodalmi oktatásra való reá- hárítását, amelynek (mint pl. az ú. n. ,,elemeztetés“-nek) a magyar beszéd- és íráskészség fejlesztése szempontjából semmi jelentősége nincsen. A magyar nyelvtannak vannak kétségtelenül érintkezési pontjai az idegen nyelvekéivel, de lényegében egészen más, és tanítása is egészen más célokért történik, mint ezeké. Mi lényegében mindig „ornata syntaxis“-t tanítunk, és csak ezen belül formai nyelvtant, míg az idegen nyelvtanok pusztán a nyelvi praktikum eszköz-rendszereit. A magyar nyelvtan tanításában minden fogalmi ismeretnek stiláris célú főhangsúlya van. A nyelvi pontosságra és gazdagságra való törekvés visz el bennünket a melléknevekhez és főnevekhez, majd mindenfajta jelzős kifejezéshez, a cselekvés és történés nyelvi rögzítése az igékhez és jelentésbeli módosításaikhoz, a mondatépség érzete a mondatszerkezetek különféle formáihoz. Mi a nyelvi ösztön, a vérünkké vált szellemiség mozdulatait rögzítjük meg fogalmi síkon, az idegen nyelvtanok pedig rendszer-eszközöket adnak, s ezen az úton próbálják megközelíteni az idegen nyelvben megnyilvánuló szellemiséget. Útaink tehát éppen ellenkező irányúak, s ez az ellenkező irány tanításunk anyagára és módszerére nézve döntő jelentőségű. A középső fok elméleti ismeretanyaga az, amit közös néven már az előbb irodalomelméletnek neveztünk, s eddig stilisztika, retorika és poétika megjelöléssel élte a maga eléggé bizonytalan pedagógiai életét. Mai formájában még egyike a legjobb alkalmaknak, hogy az elmélet agyonnyomja az olvasmányt. Ezen a területen maradt meg
