Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 1. szám - Lengyel Lajos: A magyar nyelv tanítása a gimnáziumban és a latin nyelv tanításával való kapcsolata
24 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE a kérdések közül most egyelőre elég a két elsőre megfelelni, mert úgy is felismerhetjük a mondatrészeket. A többi kérdés megvilágítása, a kibővítés munkájának a feladata. Most jól be kell gyakorolni sok példával az eddigi tudás alapján a mondatrészek felismerését. Nagyon fontos, hogy a mondatrészek neve és szerepe jól beidegződjék a tanulókba, hogy később minél kevesebbszer tévesszék össze a szófajtákat, amelyeket éppen ezért sohase nevezzünk beszédrészeknek és egyelőre még a nevüket se emlegessük, még latin órákon se. A mondatrészek felismerésének gyakorlása közben megfigyeljük a rag szerepét. Felhívjuk a tanuló figyelmét, hogy azokat nemcsak azért nevezhetjük ragnak, mert a szóhoz ragasztjuk, hanem azért is, mert azok ragasztják össze a szavakat egy egésszé, mondattá ; egyúttal azonban ki is jelölik az illető szónak, hogy milyen hivatást kell betöltenie a mondatban. Ebben a munkában a szemléltetést is segítségül hívhatjuk, de a mondatok grafikai ábrázolásával — véleményem szerint — nagyon vigyáznunk kell, mert azok részben még külön nehézséget is okoznak a tanulónak, másrészt pedig nem fedik tökéletesen a mondat természetét s könnyen helytelen fogalom-kialakulást eredményezhetnek. Legjobb hasonlatokkal dolgozni s a grafikai ábrázolás helyett maguknak a mondatoknak, illetőleg a mondatrészeknek bizonyos sorrendben való felírásával szemléltetni. Mondhatjuk például, hogy az állítmány a király a mondatban s neki minden mondatrész alá van rendelve. Rajzolhatunk fölébe koronát; ezt tetszik a gyermeknek. Megmagyarázzuk aztán, hogy a többi mondatrész is mind egy- egy állást, hivatást tölt be a mondat egészében. A mondatrészek felismerésének minél eredményesebb begyakorlásában a latin nyelv tanára most már együtt működhet a magyar nyelv tanárával, ha a már említett elemző összerakó módszert alkalmazza a magyarról latinra való fordítás alkalmával. Ezt az eljárást egy példával mutatom be : A tanulónak a következő mondatot kell lefordítania latinra : Amulius szolgája a szép gyermekeket a folyóhoz viszi. A tanár egy-két kérdéssel meggyőződik, hogy az először előforduló szavakat a tanulók helyesen tanulták-e meg. Akkor egy tanulót felhív elemzésre. A tanuló a könyvből elolvassa a mondatot és kikeresi az állítmányt: ebben az esetben: viszi. Akkor a tanár más tanulóval megmondatja a szó latin jelentését, és ő maga felírja a táblára alul a latin állítmányt, jelölve, hogy ez az állítmány : á., így : á. portat Ugyanezt a tanulók is írják naplójukba úgy, hogy a szó fölött három-négy sor üresen maradjon. Most az elemző tanuló a rendes ki? mi? kérdéssel megkeresi az alanyt. A tanár másik tanulótól megkérdi a szó jelentését, ha már ott tartanak, a szó szótári alakját, ismét másiktól, hogy milyen esetbe kell tenni, végre harmadiktól, hogy
