Protestáns Tanügyi Szemle, 1934

1934 / 2. szám - Cziriák Béla: A középiskolai vallásos nevelés kérdéséhez

PROTEST Á SS TAS COY I SZEMŰ-;

is megelégszik az özvegyasszony fillérjével és nem értékeli a farizeusok ,.kétszer egy héten“ böjtölését, „minden marhájukból a dézsma megadását“. Hogy ki a jó, arra azt mondja : „miért mondasz engem jónak, nincs jó más, csak az egy igaz Isten“. Szerette a gyerekeket, az ifjakat, mentek is hozzá sokszor, de ő csak a felnőtteknek — az apostoloknak mondotta: „legeltessétek az én juhaimat“, „tanítványokká tegyetek minden népeket“, „tett némelyeket apostolokká, prófétákká, doktorokká, diakónusokká a szent szolgálatok végzésére“, — de nem a serdülő ifjakat. A híveknek társaságba, egyházba beszervezését is elhalasztotta, míg az emberek kicsinyek voltak ismeretben és hitben, és azokból alakult a keresztyén egyház, akik megerősíttettek a Szentlélek által. .-Ír ős keresztyén egyházban először csak az apostolok végezték a keresztyén munkát. Igaz, hogy az életükben is választottak az egyházban diakónusokat, de az apostolok tanácsa szerint csakis ,,hittel és Szent Lélekkel teljes bölcs férfiakat‘. Volt rá eset, hogy egyik-másik újonnan alakult gyülekezetben az istentiszteleten mindenki hirdethette az igét, de ez csak a szükség- helyzet miatt volt így és nem sokáig.

Az őskeresztyén életben az ifjak katechumentísok = hittanulók voltak, presbiterekül, felügyelőkü 1 az idősebbeket választották.

Az őskeresztyén életben két irány fejlődött ki, a krisztusi és a túlzó irány. Egyesek többet imádkoztak, élményeikkel dicsekedtek, szigorúbb keresztyén életre törekedtek, szigorúbb szabályok szerint éltek külön kis társaságokba tömörülve. Majd később érdem lett a túlzás, a sok ima, a sok böjtölés, a „keresztyénibb“ élet, majd a beszervezettség, az ahhoz való tartozás, úgyhogy bűn volt oda nem tartozni az egyedül jók közé.

A reformációban ezek a túlzások nagyrészt lemaradtak, hogy legyen a keresztyének élete krisztusibb élet. De egyesek nem voltak megelégedve a kevés misztikummal, a rendes krisztusi vallási élettel és kiváltak a protestáns közösségből, külön tömörültek, mint pl. a pietisták, a quückerek, a methodisták, a baptisták stb. és korunkban az új reformátusok és élőkeresztyének, noha ezek nem is léptek ki formálisan a református egyházból. A pietisták, a baptisták, az élőkeresztyének kifogásolják korunk keresztyén életét, a quückerek kevesellik a misztikumot, a methodisták kevesellik a jótékonyságot és mindenféle túlzásokba mennek.

Az említett új vallásos nevelési irány is ilyenféle elégedetlen és túlzó irány a keresztyén egyház élettörténetében. Keveselli a vallásos nevelésben a misztikumot, élményeket sürget, „hívő“ pedagógust kíván, mintha ilyen idáig nem létezett volna, keveselli a diákok keresztyéni életét, keveselli az imádkozást, az istentiszteletek meny- nyiségét és minőségét, a vallástanár lelki gondozását, keveselli az egy vallásos egyesületbe szervezést, több egyesületbe tömöríti a diákokat, külön az önként többre vállalkozókat, keveselli az adakozást, már az ifjaktól elvárja a presbiteri, diakonusi, sáfári tisztségek vállalását és ellátását, a kisebbek lelki gondozását, a fegyel-