Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 9-10. szám - Papp István: A nyelvtisztító mozgalom és az iskola
370 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 1. Amikor a kis diák megjelenik az iskolában, legtöbbb esetben egy egészen új nyelvi világ rohanja meg lelkét, az irodalmi, illetőleg a köznyelv. A ma iskolája egyáltalában nem törődik a gyermek magával hozott nyelvi adottságaival. Nem erre épít, legfeljebb csak annyiban tartja számon, hogy kíméletlenül lenyesegeti a tanuló eredeti beszédmódjának különösségeit, letörli nyelvjárási furcsaságait és zamatát. S ha már jól kitörölte a tanuló leikéből az anyanyelv legelső, legmeghittebb, leghangulatosabb benyomásait, akkor ráerőszakolja a fejlődő, fogékony lélekre a sokszor mondvacsinált, mesterkélt és hangulati érték dolgában a nyelvjárással sohasem vetekedhető köznyelvet. Nem csoda, ha a tanuló az iskolai kényszer hatása alatt egy-kettőre odahagyja régi környezetének beszédmódját, sőt megveti, parasztosnak látja. Ezzel azonban oly forrást rekesztett el az iskola jóvoltából önmaga elől, amelyből megértő elmerüléssel egy csomó eredeti, tősgyökeres, zamatos szólást és szót menthetne sA a maga lassan csiszolódó, művelt beszédmódjába. Nagy mulasztások terhelik az iskolát abban, hogy elsikkasztotta és még mindig sikkasztgatja a felnövekvő nemzedékek elől a népnyelvet, a nyelvjárásokat. Ideje volna, legfőbb ideje belátnunk azt, hogy a nyelvjárás a legszilárdabb alap lehetne egy tőrőlmetszett, helyes magyar nyelvhasználat iskolai kialakításában, a legbővebben áradó forrás, amelyből a nemzet művelt társadalmi rétegei lépten-nyomon meríthetnének. A földrajz tanításában nagyon jól bevált —- úgy tudjuk — az az eljárás, amely a gyermek tapasztalati, mindennapi élményeinek világából, a környezet-ismeretből indul ki, s ezt a szűk kört tágítja mindaddig, míg egyszer eljut a tágabb értelemben vett honismeretig. Meggyőződésünk szerint ez volna a legcélravezetőbb, mert a legtermészetesebb és legértékesebb út a nyelvtanításban is. Induljunk ki a gyermek magával hozott nyelvi képeiből, az illető vidék nyelvjárási jellegzetességeiből ! Ezt a kört tágítsuk más, szomszédos, majd távolabbeső vidékek beszédmódjának bemutatásával, s így vezessük el a gyermeket a mindenütt egyforma, egységes köznyelv rendszeres megismeréséhez. Én a magam részéről a középiskola első osztályában a nyelvjárási részleges ismeretekből, a vidék táj nyelvi sajátosságaiból szoktam kiindulni a magyar nyelvtan tanításában. A mai tanterv és más előírások szellemében azonban —• sajnos —• nem tehetek többet, mint hogy felhívom a tanulók figyelmét saját nyelvjárásuknak egy-két felötlőbb sajátságára, illetőleg annak más vidékek beszédmódjától és a műveltek beszédétől való eltéréseire. Ösztönzőm őket arra, hogy szeressék és alkalomadtán használják is apáik és testvéreik meg falusi ismerőseik nyelvét; és ha az iskolában meg művelt társaságban meg is kell szokniuk a köznyelv pontos használatát, azért szülőfalujuk nyelvét ne szégyeljék és meg ne vessék. Felső osztályokban fel szoktam hívni a tanulók figyelmét a néphagyományokra, azoknak tartalmi és nyelvi érdekességeire és értékeire. Dolgozatok megadott tárgykörével kényszerítem őket arra,
