Protestáns Tanügyi Szemle, 1934

1934 / 8. szám - Hallgató Sándor: Tanársors és utazás

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 340 költségükön utazhatnak, megteszik évről-évre, hogy nehezen meg­takarított filléreikért a helyszínen szerezzenek pótolhatatlan be­nyomásokat. Fiatalabb kartársaink közül a nyelvszakosok még csak hozzájutnak nagyritkán egy-egy külföldi ösztöndíjhoz. De a többség? Utóbbi években úgy az állami, mint méginkább a felekezeti ösztöndíj­folyam csatornája nagyon vékonyan csörgedez, lassan-lassan teljesen bedugul. Pedig nagyon sajnálatos volna, ha éppen az új tanár­nemzedék előtt záródnék be a megismerésnek és a továbbképzésnek az a hatalmas eszköze, melyet a tanulmányi utazások jelentenek. Már hallom az ellenvetéseket : minek utazzunk éppen most, amikor betevő falat is szűkösen van ; az egyetemekről kikerült tanár­jelöltek nagy része állás nélkül tengődik. Végtelenül lehangoló való­ság ; érezzük, tudjuk mindnyájan. Államnak, felekezeteknek, társada­lomnak s elsősorban nekünk kartársaknak mindent el kell követnünk, hogy ezen a tarthatatlan helyzeten változtassunk. De ha azt a bizonyos ,,kultúrfölény“-t nem hangzatos szólamnak, de élő valóság­nak akarjuk megtartani, a tanári státus anyagi érdekeiért, valamint tudományos és pedagógiai felkészültségének biztosításáért egyaránt egy szívvel-lélekkel még fokozottabb mértékben kell síkra szállnunk. A kor színvonalán álló tudományos felkészültség egyik legfontosabb eszközének pedig azt tartom, hogy a tanár ne rozsdásodjék meg állomáshelyén, különösen ne az a vidéki tanár, aki, sajnos, csak nagyritkán jufhat még ahhoz is, hogy a főváros tudományos intéz­ményeit, könyvtárait, gyűjteményeit tanulmányozhassa és felhasznál­hassa, még kevésbbc juthat egy pár hetes, vagy pláne pár hónapos ülföldi tanulmányúthoz. Pedig hogy mindezekhez hozzájuthas­son, elsőrendű érdeke iskolafenntartóknak és magyar társadal­munknak. Nemcsak a háborúhoz, de, sajnos, ma mindenhez, s elsősorban az utazáshoz pénz kell. Nem is kevés, de sok pénz, ami mennél keve­sebb akad a mi laposra nyomorított pénztárcánkban. De ha komolyan keresnénk, azt hiszem, hogy találhatnánk olyan megoldást, amely aránylag kevés anyagi áldozattal megvalósítható volna. Itt első­sorban a tanárcsere-akció kibővítésére gondolok. Ha ezt sikerülne intézményesen rendeznünk, amint ezt legújabban Olaszország és Ausztria vezető államférfiak a Duce és Schuschnigg kancellár, legutóbbi tárgyalásaik során már el is határozták, vagy legalább is tervbe vették országaikra vonatkozólag, kevés költséggel nagy lépéssel vihetnők előre ezt a fontos ügyet. De tovább megyek. Ha eddig nem tudtuk nagyobb mértékben keresztülvinni, ezután kellene megvalósítani minden olyan szakon, ahol erre szükség van, az egyetemi hallgatók, közelebbről a bölcsészettanhallgatók bel- és külföldi rend­szeres tanulmányútjait. Kétségtelenül eddig is történt valami ebben az irányban, de ne álljunk meg ennyinél. Ne adjunk diplomát tanár­jelöltjeink kezébe — nyelvszakos és nemnyelvszakos kezébe egy­aránt — mielőtt már egyetemi éveik alatt néhány fontosabb tanul­mányútra nem vittük őket. Külföldi Collegiumaink egymagákban

Next

/
Thumbnails
Contents