Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 8. szám - Kónya Sándor: Az Országos Református Tanáregyesület XXVIII. rendes közgyűlése
330 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE nem elvont elmélet, hanem a szükségesség, a gyakorlati tapasztalat, a tanárok és növendékek érdeke vetette felszínre. A közgyűlés gazdag műsorán neg3redik előadás is szerepelt. Faragó József „Énektanítás a középiskolában“ címen gondosan összeállított történeti visszapillantást adva arról, hogy a református vagy a protestáns iskolákban milyen magas, a legmagasabb fokon állott az énektanítás, nagyon is igazolt szomorúsággal állapította meg, hogy az újabb idők zavarai megtörték e nagyszerű hagyományt. Kívánatos volna, hogy a nevelésnek, de a közművelődésnek és általános műveltségnek is e fontos eszköze, az ének- és zenetanítás nyerje vissza nemcsak régi tisztes fokát: hanem azt a teljességet is, amelyet egy meglevő, de mellőzött református énektanítási tanterv előtár. Az előadások után szokás szerint á főjegyző, pénztárnok és szakosztályok évi jelentései és javaslatai tették teljessé azt a képet, amely a református tanáregyesület egyévi működését, terveit és törekvéseit ez évben ilyen sokszínű gazdagságban mutatta be. A közgyűlésnek félkettőkor való berekesztése még nem jelentette a tanárok egybesereglésének s összejövetele fényének a végét. Két órakor a Gellért-szálló díszes éttermeiben a budapesti református egyházmegye rendkívüli áldozatkészségével adott közebéden — mint a kataláni csata után a holtak lelkei között — tovább folyt, ezúttal nem a lelkek, hanem az eszmék és gondolatok harca vagy kiegyenlítődése és kiegyensúlyozódása. A Baltazár püspökre, a tanáregyesület elnökére, a testvéregyesületek jelenlévő képviselőire, a budapesti egyházmegyére, s a budapesti református főgimnázium főigazgatójára, a jelenlevő tanárnékra mondott ékes pohárköszöntők között és előtt mélyzengésű ékesszólással, magasszárnyalású beszédben Baltazár püspök köszöntötte Horthy kormányzót, aki mint a klasz- szikus művelődési eszmények, az evangéliumi gondolatok és a nemzeti ideálok megtestesítője olyan kibeszélhetetlen áldást jelent a magyar nemzetre és történelemre. Az egymás mellett ülő tanárok pedig -— mint a megbolygatott méhkas tagjai — az elhangzott szak- és közgyűlési előadások s a felköszöntők által megbolygatott lelkeket és agyakat igyekeztek egyensúlyba hozni, talán ahány tanár, annyiféle módszeres értekezletet teremtve ott a fehér asztalnál, annak élő bizonyságául, hogy milyen áldásos, eszméket bőven termelő volt a mostani összejövetel és tanárgyűlés, és mennyi emelkedettségnek, új gondolatnak, tervnek csirája terem annak a mostanihoz hasonló termékeny, meleg talajában. Karcag. Kónya Sándor,
