Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 7. szám - Sándor Vence: Az Arbeitsunterricht és a középiskolai német tanítás
284 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE Hübner mondja a Didaktik der neueren Sprachen (Frankfurt a/m. 1929. 131) című munkájában : ,,Die neuere Sprachwissenschaft hat gezeigt, dass die Unterscheidung von Formenlehre u. Syntax nicht haltbar ist. A szokásos felosztás : a) hangtan, b) szótan, c) mondattan nem egészen helyénvaló mert a felosztási alap nem természetes ; voltaképpen nyelvtan nincs, csak mondattan ; a hangtan és szótan tulajdonképpen eszközei, nyersanyaga a mondattannak. Sok nyelvtannak ilyen címe : Magyar nyelvtan, mondattani alapon írta x y, szintén ezt a gondolatot sejteti. Ennélfogva annak a tudatnak ébrentartása, meggyökereztetése a tanulóban, hogy az első órától kezdve mindig a mondat síkján mozog -— elsőrendű és elengedhetetlen követelmény. A legtöbb tankönyv egyszerű kijelentő mondatokból alkotott szöveggel kezdi : Der Professor steht, der Schüler sitzt, lévén gondolatainknak leggyakoribb kifejezésformája a kijelentő mondat. A kijelentő forma után azonnal odakínálkozik a kérdő forma és a tanuló rögtön észreveszi, hogy a kijelentés alannyal, a kérdés állítmánnyal kezdődik. A következő lépés a felszólító mondat alkotása, ehhez a felszólító alak szükséges ; és miért nem taníthatnám meg az ige felszólító módját mindjárt a jelentő mód után? Igazán furcsa állapot, hogy a tanulónak nincs módjában addig felszólító mondatot alkotni, amíg nem kerül sor az ige felszólító módjára, ami a jelenlegi állapot szerint csak a második, leányiskolában a harmadik osztályban történik, mert a jelenlegi állapot szerint a mondattan az alaktan kedvéért van és nem fordítva. Ugyanez vonatkozik a parancsoló, óhajtó és felkiáltó mondatokra. Nem klasszikus holt nyelvekről van szó, hanem élő nyelvekről. A kijelentés, kérdés, felszólítás, parancsolás, óhajtás és felkiáltás napi gondolataink közlésének megkövesedett formái, tehát élő nyelv tanításánál minél előbb kell a tanulót ezekre képesíteni. Igen szerencsétlen gondolatnak kell mondanom azt is, hogy a feltételes jelen alakot beleszorítjuk a konjunktívus imperfektum kategóriájába a latin mintájára, vagyis mondattani elemet teszünk függővé alaktani elemtől. A feltételes mód is külön rubrikát követel és a magyarra való tekintettel a parancsoló mód is, miután nem esik alakilag teljesen egybe a felszólító móddal. (Zárójelben : Még nem hallottam, hogy valaki indokolta volna, hogy miért van a parancsoló módnak csak második személye.) A mondat lényegéből következik, hogy a következő lépés az állítmány további kiépítése volna legalább egy múltban és egy jövőben, hogy a tanulónak minél előbb módja és tere legyen gondolatainak közlésére és a beszéd változatosabb gyakorlására. A három múltból az imperf.-nak kellene elsőbbséget adni, különösen itt Budapesten, mert itt az úgynevezett németül beszélő tanulók jóformán nem is ismerik és nem használják az imperf.-t. A következő lépés volna az állítmánykiegészítő kiépítése, miután erre alapunk volna már az első futurum, ahol az állítmányi kiegészítő infinitivus, jól megmagyarázva, hogy az inf. semmi egyéb, mint
