Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 6. szám - Dr. Kardeván Károly: A középiskolai reform és a német nyelvtanítás
PROTESTÁNS TAS ÜOYI SZEMLE 249 iskolák számára írt német nyelvtan gyakorlatait voltam kénytelen megoldani s a gimnáziumban sem kezdték elölről a német nyelvet. Tankönyvünk az elsőtől a hetedikig egy anthologia volt. Das Lied von der Glocke-t elejétől végig könyvnélkül tanultuk. Aki nem tudott németül, valahogyan utánunk sántikált. Nem törődtek velük sokat, érdemes volt csak a többivel foglalkozni, akik elég szép számmal •gyümölcsöztették tudásukat a magyar népművelődés számára. Mikor aztán művelt középosztályunk megmagyarosodott, s a német beszéd mindinkább ritkult az országban, német tánításunk is fokozatosan veszített realitásából. Ha a tanár németül magyarázott, mindinkább kevesebben értették, végül is magyarra fordította a beszédet és Tanterv és Utasítások olyan ideális irrealitásoknak tűntek fel, hogy alig pillantott beléjük. A Tantervnek és az Utasításoknak számolniok kell az adott helyzettel, mely szerint a német nyelv a mai Magyarország városaiban alig élő nyelv, másrészt avval, hogy a német nyelvet ezentúl csak a harmadik osztálytól fogják tanítani. Bármennyire fognak is igyekezni a német tanítást sok órához juttatni (ugyan erről nem vagyok meggyőződve), a tantárgyak szaporítása folytán alig fog egy osztályban is heti öt órához jutni. Kevesebb óraszámmal fog rendelkezni, mint a latin, kevesebb évig fogják tanítani, mint a latint, ne követeljék tehát, hogy ugyanazt a már eddig is túlságosan magas és sokféle célt igyekezzék elérni, mint eddig. Mindenekelőtt a beszéd- készséget kell a célok közül törölni, mert több joggal lehetne latin beszédkészséget követelni, mint németet. A német nyelv diákjaink előtt oly idegen nyelv, mint a latin. Közkeletű latin-görög szókból sokszor nagyobb szókincset hoznak az iskolába, mint németet és saját német nevük jelentését sem ismerik. Ha a német nyelv heti öt órához jutna a III —IV. osztályban, a reáliskola és reálgimnázium eddigi négyévi tanulmányait erőltetett menetben három évben kellene az új gimnázium számára megállapítani, vagyis az ötödik osztályban befejezni, ha pedig annyi órához nem jutna, csak a hatodikban. A következő osztályokból az irodalomtörténetet egészen el kellene hagyni es csak irodalmi képeket adni, jeles írókat, klasszikusokat olvastatni. Hivatkozhatom a német iskolákra, melyek maguk sem tanítanak irodalomtörténetet, de óva intenék attól, hogy a magyar irodalom tanításában tőlük vegyük a példát. Magyar tanulók számára sokkal fontosabb, hogy mentül több német írót olvassanak az iskolában, mintsem sok fáradsággal irodalomtörténetet tanuljanak be német nyelven. Az irodalomtörténeti kapcsolatokat, életrajzokat inkább magyarul olvassák. Ma az a helyzet, hogy az V VI. osztályban, sok értékes olvasmányt olvasunk, a VII—VIII. osztályban a leckekikérdezés után lefordítjuk az irodalomtörténeti szöveget, kijelöljük belőle a megtanulandó részeket, egy keveset magyarázunk — és ránkcsengetnek. Havi nyolc órában, melyből kettő gyakorlatírásra és javításra esik, többet nem vagyunk képesek 50—60 tanulóval elvégezni. Ezt 3
