Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 6. szám - Soós Mihály: A filozófia tanításának szerepe és jelentősége középiskoláinkban
242 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE gondolatsorokon, amelyek a mi helyes világnézetünket igazolják,, az ellenkezőt pedig cáfolják. S a középiskolás ifjú ezen öntevékenysége s az általa kialakítandó világnézet kérdése nem is oly nehéz dolog, amint immár csaknem másfél évtizedes tapasztalataim igazolják a filozófia tanításában. Helyes világnézet mellett különösen a Vili. osztályban még a legnehezebb ismeretelméleti, logikai vagy metafizikai problémákba is lelkesedéssel és haszonnal merül az ifjú, ami különösen azért fontos, mert hiszen a filozófia problémái közül éppen az ismeretelméleti, logikai és metafizikai problémák a legértékesebbek, mert minden aksziologiai, tehát a legfontosabb ethikai megállapítások is csak ezeknek lehetnek szerény véleményünk szerint a függvényei. Vájjon helyezkedhetik-e a materiálizmus és szenzuálizmus szerintünk ma már túlhaladott álláspontjára az az ifjú, vagy felnőtt, akinek az ismeretelméleten keresztül bebizonyítottuk, hogy bármennyire otthon érezzük is magunkat ebben a világban, bármennyire valószínűnek tűnik is fel az az illúzió, melyben e földi létformában élünk, ez a világ mégis csak látszatvilág és semmiképpen sem az igazi, az abszolút, megismerésünk módjától és tényezőitől független valóság, melynek — rendszeres bár — de csak torzított képe lehet?! Vájjon hiheti-e az ilyen világnézettel rendelkező ember, hogy a létformával, amelyet földi életnek nevezünk, bezárul minden s csak annyi a mienk, amit itt megeszünk és megiszunk?! Nem érezzük-e, nem tudjuk-e, hogy felelősségünk folytatódik és nem várhatjuk-e tetteink jutalmát, vagy büntetését, ha nem tapasztaljuk e világban a kiegyenlítődést, az abszolút nyugalmi állapotot lelkűnkben, amelyre minden küzdelem és harc törekszik akár az anyagi, akár a szellemi világban?! És ha már az ismeretelméletről, mint világnézetünk kialakításának egyik segédeszközéről szólottunk, emlékezzünk meg a logikáról is s mondjuk el róla mindazt, amit tárgyunkhoz tartozónak, s azzal szorosabban kapcsolatban állónak gondolunk, mert bár közvetve, de gondolkodásunk menete és mikéntje is fontos tényezője annak, hogy gondolkodásunkban minő eredményekre jutunk. Ugyanazok az okok, miket fentebb vázoltunk, ösztönöznek a gondolatra, hogy a logika hagyományos iskolai anyagával és tanítása módjával is szakítanunk kell. A logika anyaga ugyanis ma középiskoláinkban alig terjed többre, mint a formális logika tanítására, melyben a legfőbb helyet az ú. n. elemi és módszeres formák foglalják el, a nélkül, hogy az idő rövidsége és módszertani nehézségek miatt szorosabb kapcsolatba hozva e formákat az eleven gondolkodással s a gondolkodás, — főként a tudományos gondolkodás végső céljaival élénkebb érdeklődést tudnánk iránta ifjúságunk lelkében kiváltani, noha a legkiválóbb példákat alkalmazzuk tanításukban. A logika hagyományos tanítása csak szakadozott részletismereteket nyújt, amelyek elsősorban a szaktudósnak valók, a középiskolában pedig legfeljebb arra jók, hogy a logika szárazzá és unalmassá váljék az ifjúság előtt.
