Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 1. szám - Kónya József: Az irodalomtanítás perspektívája
IS PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE ban, az órán, hogy tanári vezetés mellett biztosan és jól megismerkedjenek a tanulók irodalmunk remekműveivel, hogy azok hassanak, szépségükkel nemesítsenek, erkölcsi tartalmukkal is döbbentsenek rá bennünket igazi emberi és nemzeti hivatásunkra. Ez az irodalomtanítás tulajdonképpen csak irodalmi müvek bemutatása és tárgyalása lenne, tehát magasabb értelemben vett olvasás.5 Hiszen a mai Utasítások is azt mondják, hogy ,,a magyar nyelv tanításának legkiemelkedőbb célja, hogy a nemzeti érzést és gondolkodást, amint megnemesülve, irodalmunk örökbecsű lapjain jelentkezik, átörökítse a jövő nemzedékre“ (7. 1.). Ez a nemzeti érzés „átörökítése“ csak az „örökbecsű lapok“ megismerésével, nem a róluk való ismeret megtanulásával történhetik. Nem szórakozássá gondolom ezáltal sekélyesíteni a költői, művészi alkotásokban rejlő nevelő energiát, hanem elmélyíteni, igazabbá tenni az irodalommal való foglalkozást. Ezt kívánja a nevelő oktatás korszerű haladása és maga az élet, mely az utóbbi egy-két évtized alatt olyan robbanékony és -—• mondhatnám — sokszor bomlasztó lendülettel tört be az iskolába. Kívánja a pedagógia haladása azért, hogy a mai pedagógia-ellenes állapot (a legtöbb tárgynál az), mikor az anyag határozza meg a módszert, végre megszűnjék és átadja helyét az igazi nevelésnek. Ma ugyanis az a helyzet, hogy az anyag szabja meg a módszert, holott megfordítva kellene történni, a módszernek kellene az anyagot meghatározni. Annyi anyagot kellene elvégezni, amennyit a legjobban, legeredményesebben, a nevelés igazi célját szem előtt tartva tudnánk átömleszteni a tanuló ifjúságba. Az el nem végzett anyag tömegéért pótolna a megértés, a beleélés szintje, a belemerülés mélysége. A mai állapotot ahhoz hasonlíthatom, mintha valaki művészeti ismeretek nélkül valamelyik nagy képtárban vagy szoborgyüjteményben jár és végigfutja egy nap alatt az egészet minden alkotást megszemlélve. Hetek, hónapok múlva aztán nem marad más az emlékezetében, mint egy különösebb alak, egy-egy tarkább színfolt, egy-egy névfoszlány. Holott ha megnézett volna az egészből 10—20 kiválasztott reprezentáns alkotást, megfigyelte volna azok kompozícióját, színhatását, valeurjét stb., akkor egész életére megszerzett élmény-sorozattal távozhatott volna és látogatásának gazdag eredményét tapasztalhatta volna. Az élet pedig azért követeli a módszer megváltoztatását és az anyag megrostálását, mert az irodalom a mai életben, a mai ember lelki világában nem tölti be azt a hivatást, mint amit régebben betöltött. A régebbi nemzedékeknél egészen más volt az irodalommal való foglalkozás, mint ma. A múlt században az ifjúság, hogy úgy mondjam, az aktív irodalom kapuján lépett élethivatása útjára és még a világháború előtt, sőt még utána is sokkal inkább önkéntesebben magába szívta hagyománymentő és nemzeti-szellemébresztő 5 Weszely Ödönt is foglalkoztatja ilyesféle probléma már 1903-ban. (Magyar Paedágogia 1903. évi.)
