Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 6. szám - Dr. Csinády Gerő: Gondolatok az iskola és a család szorosabb kapcsolatáról
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 231 körével, a családi viszonyokkal és minden körülménnyel, ami a nevelés szempontjából fontos. Szemét a szemekbe kell mélyesztenie és olvasni kell tudni azokból, kezét pedig az ütőereken kell tartania. Észre kell vennie a fiú kedélyhullámzását és ki kell kutatnia az öröm és bánat okát. Csakis így remélhető, hogy eredményesen fogja átvezetni a pubertás korának lelki válságán és az adoleszcencia ábrándozó, terveket szövögető, majd érzéki örömök után sóvárgó veszélyes idején. A fiúk lelkének megközelítése nem történhetik pusztán az órán. A négyszemközti beszélgetések lélekformáló erejét nem pótolhatja semmi. Szükséges tehát a szorosabb kapcsolat tanár és tanítvány között. Nem kell attól tartani, hogy ez a tekintély rovására megy, mert a rettegés, vagy a büntető szigorúságtól való félelem csak meghunyászkodást okoz, az igazi tekintélyt a tanárnak egyfelől a biztos tudás, másfelől a szeretetből fakadó tisztelet adja meg. Ügy gondolom, hogy minden osztályban szinte familiáris hangulatnak kellene kialakulnia, mert csakis így válthatja fel a félelmet a tanár iránti bizalom. Ez pedig magával hozza, hogy megnyílik az osztályfőnök előtt a gyermeki lélek és önként adja át magát a vezetésnek, éppen úgy, mint a cserkészetben a vezetőnek. Az pedig önként következik, hogy a növendékeknek a tanárhoz való ragaszkodása a szülőt is közelebb hozza az iskolához. Nagyobb bizalommal fordul a tanárokhoz, nemcsak a jobb kalkulus érdekében, hanem a nevelés kérdéseiben is. Elsősorban pedig az osztályfőnökhöz, akinek kezére fia lelkének formálása van bízva. A másik lánc, amely a szülőt jobban az iskolához kapcsolhatja, a szülői értekezletek tartása. Ennek szükségességét először hazánkban Waldapfel János hirdette és valósította meg a budapesti gyakorló gimnáziumban. Kezdeményezése után az újítás állandósult, mivel célszerűségét maga a közoktatásügyi kormány is belátta. Ügy érzem azonban, hogy az a mód, ahogy általában az ilyen értekezleteket tartják, céljának nem egészen megfelelő. Idegenkedik tőle gyakran a tanár, és csalódik benne nem egyszer a szülő. Az a pedagógiai — sokszor módszertani •— fejtegetés, mellyel a vitát bevezetni szokásos, igen elméleti. Éppen ezért távol áll a szülők érdeklődési körétől és különösen kisebb intelligenciájú szülők részére nem elég tanulságos. A vita pedig, amely a felvetett kérdés körül indul meg, rögtönzöttségénél fogva sokszor felesleges szószaporításra, sőt nézeteltérésre vezet és a helyett, hogy valami gyakorlatilag megvalósítható eredményt hozna, olykor inkább árt, mint használ az iskolának. Azt hiszem, a szülők érdeklődésének homlokterében kivétel nélkül a gyermek és pedig a saját gyermekük áll. Ennek kellene lennie éppen ezért az értekezlet gerincében is. Ám jöhet e mellett bevezető előadás — inkább az ünnepélyesség kedvéért —, de a megbeszélésnek a főkérdés körül kell mozognia. Mérlegre kell tenni a megjelent szülők gyermekeit összes jó és rossz tulajdonságaikkal
