Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 4. szám - Dr. Jégh Gyula: Plautus a középiskolában
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 157 Krisztus előtti harmadik század archaikus, népies, sok tekintetben falusias nyelve, amely tőrőlmetszett, szellemes és fordulatos ugyan, de nem az, amelyet eddig tanult és nem az, amelyet egy érettségit teendő és érettségit tett ifjúnak feltétlenül ismernie kell. Halomra dől minden eddigi, fáradsággal magáévá tett nyelvtani ismerete hangtanban, declinatióban, coniugatióban, casustanban, sőt mondattanban is. Éppen akkor, amikor egy eredeti, teljes szövegű latin auctor kerül a kezébe. Hiába hajtogatjuk, hogy nem ez az igazi (pedig ez is igazi nyelv), hanem ez egy régebbi, tősgyökeres latin nyelv, mikor még az igazi is csak most kezd cirkulálni az agyában. A kitűnő Reibner-kiadás még az eredeti V-s és u-s helyesírást is meghajgyja. (Vt qui erűm me tibi fuisse atque ésse mine conseruóm uelint.) Átveszi az eredeti szöveg görögnyelvű esküvéseit, hozzá még dór dialektusban. (Alá t'sv ’Azó).}.o>, Nai -áv Kóp*v, stb. 879—884. sor.) De ettől eltekintve : római szokások és viszonyok közt folyik ugyan a cselekmény, de mégis csak görög levegőben, mint ezekben a görög eredetiekből contaminált palliatákban általában. A darabban szereplő tulajdonnevek : személyek és földrajziak, kivétel nélkül görögök. Maga a szöveg telve elavult szavakkal, bőven tűzdelve görög, továbbá olyan, sokszor egyéni izű képzett és összetett szókkal, melyek sehol másutt az iskolai tanulmányok folyamán elő nem fordulnak, nagy haszonnal tehát nem járnak. Ezeket nem is igen tudja elraktározni a fejében, hacsak nem a Thensaurochrysonicochrysides szót a különös, játékos érdekessége miatt. Továbbá lehetetlen, hogy zavart ne keltsen a lelkiismeretes tanulónál mindjárt a hangtani eltérés a klasszikus latinságtól (advorto, sacrufico, circummoenire. Hasonulatlan mássalhangzók : inluceat, adtinet, ecferte ; viszont fonetikusan írottak is : opsecro, sussultare ; a cum helyett a régies quom.). Még ez hagyján, hiszen Sallustiusnál is előfordul egy kis ilyes archaismus is, csakhogy ám Sallustiust ötévi latin anyag elvégzése után olvastuk és olvassák most is a humángimnázium hatodik osztályában. Alak- és mondattani tekintetben pedig éppen az egyetemről hozott történeti latin nyelvtani ismereteinket kell közölnünk a tanulókkal, hogy az előző két évben tanítottak felől kétely ne támadjon az élesebb szemek előtt. Horribile dictu ! Magyarázni ilyesmit, mikor a régi négyévi anyagot két évbe kellett belégyömöszölni ! A II. declinatio os végű nomina- tivusát, om végű accusativusát, a III. declinatio is végű plurális accusativusát, a IV. declinatio i végű genitivusát, az V. declinatio genitivusának és dativusának e végzetét, a másutt csak a legrégibb feliratokon található, ősi d-s ablativust, az ier végű passivumi in- íinitivust, a praesens imperfectum többes harmadik személyének ont ragját. Ég tudja, hányszor kijavítottuk és kijavítjuk, ha az audio futurumaként audiam helyett ad analogiam audibo-1, a morior infi- nitivusául móri helyett moriri-1 mondott, most pedig egy neves auctornál is így olvasva, akár önmagának is igazat adhat. Megtanulta, hogy metuo accusativust vonz, nosza mondhatja jó magyarosan is
